Yellen zöld utat kapott

Támogatta a szenátus Janet Yellen elnöki kinevezését az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed élére a magyar idő szerint kedd hajnalban lezajlott szavazáson. Ilyen szűk többséggel – 56-26 volt az arány – még soha nem választottak jegybankelnököt Amerikában. A január 31-én hivatalát jelenlegi alelnökének átadó Ben Bernanke második terminusát 70-30-as támogatottság mellett kezdhette meg, eddig ez volt a negatív rekord – emlékeztet a Bloomberg. Az ellenzők nagy száma nem személy szerint az első női Fed-elnöknek szól, sokkal inkább az intézményt a 2008-as gazdasági-pénzügyi világválság óta körüllengő politikai csatározásokra vezethető vissza. Republikánusok bőszebben, demokraták óvatosabban kritizálták azóta a Fedet amiatt, hogy nem tett eleget a válság kialakulásának megelőzése érdekében, és a helyzet kezelése során is számos hibát vétett. Ez pedig erősen csökkentette a független intézmény iránti addigi feltétlen bizalmat.

A bizalom hat év elteltével sem tért vissza, s az új Fed-elnöknek sem lesz egyszerű az élete, a politikai támadások őt sem fogják kímélni. Ben Bernanke pénteken egy beszédében elismerte: sohasem gondolta, hogy ennyi idejét és energiáját fogják felemészteni a politikusokkal folytatott eszmecserék, pedig a törvény szerint évente csak kétszer kellene beszámolnia a Fed tevékenységéről a kongresszus színe előtt. Hozzátette: hamar felismerte a kétoldalú kommunikáció szükségességét és fontosságát, és azt ajánlotta a mellette 2010 óta alelnökként dolgozó Yellennek, hogy sose feledje: a kongresszus a főnöke.

A Bernanke-irányvonalat követő, laza monetáris politikát képviselő Janet Yellenre vár a feladat, hogy kellő körültekintéssel kivezesse a 2012. szeptemberben a gazdaságélénkítésre, a hitelkínálat bővítésére szolgáló kötvényvásárlási programot. Ennek első lépését a keretösszeg januártól havi 85-ről 75 milliárd dollárra történő csökkentésével már december közepén megtette a Fed. A munkanélküliség további csökkenése és a 0,9 százalékon álló infláció két százalék felé közelítése esetén a visszavonulás havi újabb tízmilliárdos lépésekben történhet, ami azt jelenti, hogy 2014 végére már nem szorul lélegeztetőgépre az amerikai gazdaság.

A Fedet kritizáló republikánus szenátorok árgus szemmel követik majd Yellen minden lépését. A nemmel szavazó Charles Grassley például kifejtette, hogy a tőzsdéket megrészegítette a Fed révén kapott olcsó pénz, emiatt fennáll az újabb buborékok kialakulásának veszélye. Összességében pedig a jegybanki beavatkozás túl drága volt az elért eredményhez viszonyítva.

 

Barack Obama még jelöltként üdvözli Janet Yellent
Barack Obama még jelöltként üdvözli Janet Yellent
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.