A piac nekünk is jobb lenne

Már a harmadik rezsicsökkentést tervezi a Fidesz, miközben a közműszolgáltató cégek a kiszámíthatatlan működési környezetre, növekvő veszteségeikre panaszkodnak. Bár a kormányzat képviselői cáfolják, az elemzők rendre megerősítik, hogy könnyen veszélybe kerülhet a biztonságos villany-, gáz- és távfűtés-szolgáltatás Magyarországon. Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal 1998–2010 közötti elnöke azt mondja, hogy ha a rezsidíjakat a kormány nem erőből, hanem a verseny kikényszerítésével, a szabályozott piac segítségével igyekezne leszorítani, akkor az árcsökkenés tartós is lehetne, és a szolgáltatás is biztonságos maradna. Az első Fidesz-kormány által kinevezett szakember szerint az átlátható, tisztességesen működő és szükség esetén szabályozott piac nemcsak a közműszolgáltatások területén kedvezne a fogyasztóknak, hanem a gazdaság más, most zavarokat mutató részein is.

− Azt állítja a rezsicsökkentés felelőse, Németh Szilárd, hogy ha működne a hazai piac önszabályozó mechanizmusa, akkor verseny szorítaná le a gáz, a fűtés és az elektromos szolgáltatás díjait, tehát nem lenne szükség a rezsicsökkentés kierőszakolására és a közműszolgáltatók százmilliós megbüntetésére. De miért nem működik a piac?

− Szerintem a kormánynak nemcsak lehetősége, de törvényi kötelessége is lett volna olyan gazdasági környezetet teremteni az említett szolgáltató szektorokban is, amelyben a verseny dominál. Ebben az esetben az árak a parlamenti kétharmad beavatkozása nélkül is mérséklődhettek volna, mégpedig úgy, hogy a fogyasztói jólét hosszabb távon sem szenved csorbát.

− Még akkor is, ha ez a terület hagyományos értelemben nem számít versenyszektornak?

− Akkor is. Kétségtelen persze, hogy a villany- és gázszolgáltatás és a távfűtés esetében vagy a termék előállítója van monopolhelyzetben, vagy az energiát szállító infrastruktúra. Ezért a közművek piacát mindig szabályozni kell, hogy a cégek profitja ne legyen indokolatlanul magas. De valójában a monopolhelyzet piaci logikájú kezelése, tehát a piacnyitás csökkenti a leghatékonyabban az árakat. A kormány azonban nem ebbe az irányba tart, ezért érzésem szerint fordítva ül a lovon, ugyanis a törvényi beavatkozással előírt árcsökkentés nem józan és tisztességes gazdálkodásra készteti a közműcégeket, hanem felelőtlenségre sarkall. Még azokat a gázkészleteket is eladják, amelyeket ki sem lenne szabad termelni, ráadásul elhalasztják vagy elhanyagolják a vezetékfelújításokat. És a végén mindennek a költségét a fogyasztók vagy más aspektusban az adófizetők fogják megfizetni.

Nagy Zoltán
FOTÓ: MÓRICZ SIMON

− Mondana a piacnyitásra sikeres példát?

− Sok európai példa van erre, a legközelebbi Csehországban. Ott a fogyasztókért folytatott verseny tavaly tíz százalékkal csökkentette az áramdíjakat, mert a cseh kormány nem árszabályozásba kezdett, hanem amikor túlkínálat volt az energiapiacon, megnyitotta a verseny előtt a közműcégek piacait. Ha a magyar kormány ugyanígy kikényszeríti a versenyt az áramot vagy a gázt biztosító szolgáltatók között – erre ugyanis a technikai megoldás már megvan –, akkor a szolgáltatási minőség megtartása mellett a maihoz hasonló mértékű lehetne a rezsi csökkenése. Egyébként nálunk is van sikeres példa a versenypiac megteremtésére, hisz azt valamennyien tapasztaljuk, hogy a telefonos cégek mérséklődő árakkal, bővülő szolgáltatásokkal keresik az előfizetők kegyeit. Ennek ellenére a magyar kormány a közműcégeket versenyeztetés helyett megfosztja a túlzottnak ítélt profitjuktól, esetleg a tőkéjük egy részétől is. Újra és újra sarcot vet ki a szolgáltatókra. Ez látványos megoldás, csak éppen szétzilálja a gazdaságot. Ellenben a verseny kikényszerítése erősíti a gazdaság szövetét, és a fogyasztók javát is szolgálja.

− A kormányzati beavatkozással végrehajtott erőszakos rezsicsökkentés nem sérti az érvényben lévő versenytörvényt?

− Jogi értelemben nem, bár a versenyhivatal hallathatná a hangját, ha a verseny folyamatát bármi megzavarja, de ez szerepfelfogás kérdése.

− Talán azért van csend, mert a versenyhivatalt is regulázza a politika. El akarják venni a hatóság vétójogát, amellyel útját állhatná a fogyasztók vagy a gazdaság számára káros fúziók létrejöttének. Ez már a közműszolgáltatók államosítását készíti elő?

− Nem hiszem. Ha majd a rezsicsökkentés okozta veszteségek miatt akarják cégeiket eladni a tulajdonosok, akkor a piacra csak az állam léphet be. Hisz egyetlen vállalkozó sem akarja elveszíteni a tőkéjét. Ezért ha az állam fenn akarja tartani az ellátás biztonságát, vagy a tönkrement cégek dolgozóit foglalkoztatni akarja, akkor államosít. Erre pedig a mai törvény is lehetőséget ad.

− Miközben a kormány rezsicsökkentési akcióját szótlanul tudomásul veszi a versenyhivatal, nagyon keményen bünteti a bankokat. A versenytanács döntése szerint a végtörlesztés időszakában tucatnyi pénzintézet kartellezett, ezért elég durva, 9,5 milliárdos büntetést szabott ki a bankokra. Tudomásom szerint ön ezt megalapozatlannak tartja, holott korábban versenyhivatali vezetőként igen szigorú volt.

− Igen, a kartellek elleni fellépést különösen fontosnak tartottam. A közbeszerzéses kartellekre pedig külön figyelmet is fordítottunk, hiszen dupla disznóság, ha az állami intézmények mint megrendelők megkárosítása mellett az adófizetők pénzét is lopják.

− Jó, de miért vesztette el a szigorát?

− Ma is a kartellek ellen vagyok. De alaposan elolvasva a bankokról szóló döntés indoklását, engem nem győzött meg, hogy a legdurvább kartellről lenne szó. A dokumentumban nyoma sincs annak, hogy előzetes megállapodás alapján, közös döntés szellemében működtek volna a bankok. Ennek ellenére a legsúlyosabb büntetést kapták.

− Az nem bizonyíték, hogy a végtörlesztés időszakában, eltérően ugyan, de a bankok fél és két százalék között bizonyíthatóan emelték a kamatokat?

− Az nem büntethető, hogy a végtörlesztési dömping okozta keresletnövekedésre reagálva a bankok egymástól eltérő mértékben emelték a kamatot, de akadt olyan is, amely csökkentette a hitel költségét. Az persze szóba jöhetne, hogy a kockázatkezelési vezetők információt megosztó találkozói, a közös reggelik azt a célt szolgálták-e, hogy a pénzintézetek úgy igyekeztek kényelmesebbé tenni az üzleti környezetüket, hogy az egymással versenyben lévők megismerjék egymás üzleti stratégiáját. Ahogy elnéztem az ítéletet megalapozó bizonyítékokat, szerintem még ezt sem sikerült bizonyítani, tehát hogy a kartellezésnek ez a „lágyabb” formáját elkövették volna a bankok.

− A büntetés versenyhivatali indoklásában azt írták, hogy „feltételezhetően” azért drágították a bankok a hiteleket, mert a végtörlesztés okozta veszteséget próbálták csökkenteni.

− Persze, a bankok minimalizálni igyekeztek a veszteségeiket. Ugyanakkor az előtörlesztés időszakában meghosszabbított nyitva tartással álltak az ügyfelek rendelkezésére, és sorra fogadták be a kölcsönigényeket. Ez a magatartás nem arra utal, hogy egymással megállapodva ki akartak volna szállni a jelzálog-hitelezésből. Ezzel persze azt sem állítom, hogy a bankszektor működése mindenben kifogástalan: emlékezzen csak arra, hogy öt-hat évvel ezelőtt az egyoldalú szerződésmódosítási, kamatváltoztatási lehetőségek ellen mennyit kampányolt a versenyhatóság.

− Visszatérve a kartellvádhoz, mit szól ahhoz, hogy a versenyhivatal vezetése a vizsgálatot vezető előadót menet közben egy kevéssé tapasztaltra cserélte?

− Bízom abban, hogy ez nem változtatott a döntésen. Egy közgazdászt cserélt a versenytanács elnöke jogászra. Pedig szerintem érdekes lett volna egy olyan elemzés, amely megvizsgálja, hogy a „közös reggelik” hatására mennyire tértek el a bankok a korábbi stratégiájuktól. Érzésem szerint ez is azt igazolta volna, hogy valamennyien saját érdeküket követték, a saját útjukat járták a hitelek odaítélése során.

− Az nem ütközik a versenytörvénybe, hogy a kedvező végtörlesztést csak a devizahitelesek kis csoportja tudta igénybe venni?

− Nem. A döntéshozó erkölcsi felelőssége, hogy a gazdagabbak részesültek a devizahitelezésben rejlő nyereségből, miközben a kevésbé tehetősek benne ragadtak a megdrágult hitelükben.

− Azt nem kellett volna a versenyhivatalnak vizsgálnia, hogy a végtörlesztés 370 milliárdos banki veszteséget okozott, és emiatt nemcsak a hitelezés biztonsága, hanem a betétesek pénze is veszélybe kerülhet?

− Ezt a pénzügyi felügyeletnek kell vizsgálnia. Lehet, hogy meg is tette, csak nem tudunk róla. Az persze kérdés, hogy a kormány vagy a parlament a piaci folyamatok hatásos működését méltánylandó értéknek tekinti-e, vagy olyan zavaró tényezőnek, amely korlátozza a politikai mozgásterét.

− Igen, amíg a pénzügyi területen szigorúan büntették a kartellvádat, az agráriumban kifejezetten üdvösnek tekintették, hiszen az áruházláncokat maga a szaktárca szólította fel arra, hogy az olcsóbb külföldi dinnyét kiszorítva, a drágább hazai kerüljön az áruházláncokba. Persze védték a hazai termelőt, ez indokoltnak látszik?

− Amennyire tudom, a termelők nem kapták meg a dinnye kilójáért elkért jóval nagyobb összeget, csak a töredékét. A fogyasztók által megfizettetett 40 százalékos felár elszivárgott az értékesítési láncban. Sajnos ennek utólagos elemzése elmaradt, pedig jó ideje érzékeljük, hogy jelentős az erőkülönbség a termelő és az áruházlánc között. Ezt meg lehet oldani erővel, a kartell ösztönzésével, ahogy a jelenlegi kormány megtette. De lehet piackonform módon orvosolni úgy, hogy a kormány segít az értékesítő szövetkezet, a közös vállalat megszervezésével, ami kiegyenlítettebb piaci erőviszonyokat hozna létre. Ha tehát erősebb a termelők piaci pozíciója, akkor jobban tudnak tárgyalni a mégoly erős kereskedővel is.

− Ehelyett nálunk a parlament feljogosította az agrártárcát, hogy megvétózza a mezőgazdasági termékeket érintő kartelleljárásokat. Ez megfelel az uniós szabályoknak?

− Ez sérti az uniós jogot, tehát a hazai törvényt vissza kell majd vonni. A termelői oldal erősítése addigra akár sikeresen is működhetne, ha ez a munka már elkezdődött volna.

− Tehát az államkapitalizmus, melynek modellje Magyarországon kezd kialakulni, hosszabb távon gyengébben teljesít, mint a versengő piacgazdaság?

− Azt már megtapasztaltuk a szocializmus idején is, hogy az állam vezérelte gazdaság mire képes, a fejlett országok teljesítményén pedig látjuk, hogy milyen komoly eredményt nyújt a szabályozott keretek között, de a saját törvényei szerint működő piac. Ezért is aggasztó, hogy a kormány újabb és újabb részpiacokat von a felügyelete alá, mindezt államosítási hullámmal tetézve. Ahelyett, hogy az adóbevételeket a közszolgáltatások színvonalának a javítására költené, költséges és kétes megtérülésű államosítási törekvéseinek enged teret. A modern állam nem az állami tulajdon bővítésével, igen költséges módon próbálja a jólétet biztosítani a társadalom tagjainak, hanem az oktatás, az egészségügyi ellátás, a közösségi közlekedés és más közszolgáltatások magas színvonalú biztosításával. A gazdaság terén pedig a piaci folyamatokra támaszkodik, kiegészítve az ágazati szabályozás, a fogyasztóvédelem, a versenyszabályok eszközrendszerével. Hiszen a tapasztalatunk azt bizonyítja, hogy Európa-szerte a megfelelő kontroll mellett működő versenypiac a fogyasztó, de az adófizető számára is a legelőnyösebb működési forma.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.