Létfontosságú karnyújtás

A statisztikák szerint a legtöbb vérre a daganatos betegek gyógyítása során, a sebészeti operációknál és a baleseti sérüléseknél van szükség. Hogy a vérellátás megfelelően működhessen Magyarországon, évente közel félmillió véradó segítségére, közreműködésére van szükség.

Az egyszerű rutinbeavatkozással, amely egyben szűrővizsgálat is, egyetlen véradó akár három beteg embertársán segíthet. A Provident Pénzügyi Zrt. Magyarország egyik legnagyobb munkaadójaként évek óta szervez vállalati programokat azért, hogy minél többen nyújtsák karjukat a rászoruló betegeknek.

A vállalat 2011-ben, az önkéntesség európai évében indította el véradást népszerűsítő eseménysorozatát. Az önkéntes véradásokon, amelyeket a vállalat munkatársai szerveznek szerte az országban, mindenkinek helyben van lehetősége segíteni a rászorulókon. A program kezdete óta 2500 véradó jelent meg a helyszíneken.

2013-ban minden eddiginél több résztvevővel és a kezdetekhez képest közel háromszor annyi helyen folytatódott az akció. Az önkéntesek sikeres kezdeményezését a Magyar Vöröskereszt és a vele együttműködő Országos Vérellátó Szolgálat Véradóbarát Munkahely díjjal ismerte el.

– A Provident munkatársai csak az idén 22 ilyen alkalmat szerveztek országszerte, azokon már ezer önkéntes véradó jelent meg. Saját Véradóbarát Régió és Véradóbarát Igazgatóság díjat is létrehoztunk, hogy a vállalaton belüli versengéssel is felhívjuk a figyelmet a kezdeményezés fontosságára. Voltak külső helyszíneken, például városnap keretében rendezett véradó eseményeink is. A sikert és a segítő szándékot jól jelzi, hogy a kollégákhoz sok esetben családtagjaik, ismerőseik is csatlakoztak – vont mérleget Papp Zoltán munkavédelmi vezető.

A nagyszabású véradó akció egyébként a Provident önkéntes Munkavédelmi Mentor Programjának része: a tagok munkavédelmi megbeszéléseken, esettanulmányok elemzésében vesznek részt, illetve a véradásokon kívül vállalják más, egészséggel és biztonsággal kapcsolatos önkéntes programok megszervezését is. Az önkéntesek lelkesedésének köszönhetően a sikeres program folytatódik. A szervezők bíznak abban, hogy 2014-ben az eddigieknél is több önzetlen véradót köszönthetnek a létfontosságú karnyújtás alkalmából szervezett rendezvényeken.

2011 óta folyamatosan nő a résztvevők száma
2011 óta folyamatosan nő a résztvevők száma
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.