Talán most kellene beszélnem arról a dilemmáról, hogy fontos-e az adományozásban a visszacsatolás, a visszajelzés. Sokan azt mondják, ez nem kell, hiszen az adományozásnak önzetlennek kell lennie, nem szabad elvárni semmit. Elég a használtruha-gyűjtő konténer vagy a számlaszám. Biztosan sokaknál ez így jól működik, mi is kapunk úgy csomagokat és anyagi támogatást, hogy nem találok kapcsolatfelvételi lehetőséget az adományozóval.

Ilyenkor megértem: nem igényel visszajelzést, anonim kíván maradni. De sokaknál nem így van. Az utóbbi időben úgy érzem, valahogy a bizalom megingott a személytelen adományozás iránt, sokan szeretnék tudni, biztosan jó helyre került-e, hasznosult-e az, amivel segíteni szerettek volna. Számukra fontos a visszacsatolás. Próbáljuk mi is, még ha ez a munka végére marad is, és mindig elcsúszunk vele. (Biztosan ki is maradnak páran, bár próbálom pótolni, ahogy tudom.)

Mindenki más személyiség, e téren is mást igényel. Az adományokat fogadó szervezeteknek ezt is tudnia kell kezelni, hogy az elégedettség kölcsönös legyen. Ebben csak a segítő szervezetek tudnak közreműködni, támogatva azt az emberi érzést, hogy feladatunk a világban az elesett, a védtelen, a rászoruló segítése is. Jó lenne persze, ha ez nemcsak karácsonykor kerülne elő, hanem természetes részévé válna az életünknek. Jó lenne, ha az év minden napján, amikor bajbajutottat látunk, a félrefordulást az odafordulás váltaná fel.