Megszületett az év üzlete

A világelső China Mobile januárban megkezdi az iPhone-ok forgalmazását. Az Apple előtt 763 millió reménybeli vásárló bukkant fel.

Amikor idehaza a Mennyből az angyalt éneklik a karácsonyfa körül, Kínában épp a monitorok előtt ülő százezrek próbálják majd regisztrálni magukat a China Mobile honlapján, hogy mielőbb hozzájuthassanak az Apple csúcskészülékeihez. Legalábbis ezt reméli a világ legnagyobb, 763 millió felhasználóval rendelkező mobilszolgáltatója attól a most már hivatalossá vált megegyezéstől, amelynek értelmében a villámgyors adatátvitelt lehetővé tevő 4G-s hálózatuk üzembe állításával végre megkezdik az erre optimalizált iPhone-ok forgalmazását.

A China Mobile üzleteibe tényleg megérkeznek az iPhone-ok
A China Mobile üzleteibe tényleg megérkeznek az iPhone-ok

Egyelőre csak előrendeléseket vesznek fel, de ez most már konkrét vételi szándékot, nem pedig egyszerű érdeklődést takar, hiszen a cég honlapján már december elejétől „szimpatizálni” lehetett az 5S és 5C modellekkel. A készülékek forgalmazását a készletek feltöltése után, január 17-től kezdik meg, igaz, a jelentkezőktől egyelőre biankó csekket kérnek, hiszen az árat nem közlik.

Kínában a szürkeforrásokból most beszerezhető iPhone-ok nemzetközi összehasonlításban nagyon drágák, igaz, az Apple sem szívesen enged a magasan tartott haszonkulcsából. Elemzők szerint az árat úgy kell belőni, hogy az amerikaiak érdekei se sérüljenek, de a feketepiaci árnál alacsonyabban juthassanak okostelefonhoz a kínaiak.

Az iPhone-okat a China Mobile és az Apple szaküzleteiben is árulni fogják. A készüléknek eddig ingyenreklámot csinált a két kisebb szolgáltató, a China Telecom és a China Unicom (együtt feleannyi előfizetővel rendelkeznek, mint a China Mobile). Hivatalos adatok szerint a „kistestvérek” hálózatában 23 millió iPhone-t adtak el tavaly, míg a piacvezető China Mobile önmagában évi 20 millió feletti darabszámmal startolhat és nagyobb hálózati lefedettsége miatt versenytársaitól is elszipkázhatja az ügyfeleket. Az AP-nek nyilatkozó elemzők szerint a húszmilliós tétel nagyon óvatos becslés, ennél jóval nagyobb ütemre pöröghet fel a forgalom.

Az Apple számára kulcsfontosságú volt nyélbe ütni a üzletet, így javítani tudják az utóbbi időszakban némiképp gyengülő nyereségességi mutatójukat. Tim Cook vezérigazgató sem fukarkodott az elismerő szavakkal, közleményében Kínát kiemelkedően fontos piacuknak nevezte, ahol a világ legnagyobb hálózatával rendelkező China Mobile-lal kötött hosszú távú együttműködési szerződés új távlatokat nyit mindkét fél számára. Partnere, Hszi Kuo-hua szerint jelenlegi és leendő ügyfeleik hatalmas várakozással tekintenek az iPhone és a China Mobile „hihetetlen kombinációjára”, ami most – mindenki örömére – valóssággá válik.

A mosolydiplomácia kézzelfogható eredményét csak jövőre tudják értékelni a felek, mindenesetre a China Mobile részvényárfolyama a hétfői hongkongi kereskedésben egyszázalékos emelkedéssel reagált a jó hírre. Azért nem többel, mert a hatéves maratoni tárgyalássorozatot követő megállapodást már eleve készpénznek tekintették a befektetők, akik ezt gyógyírként vehetik, hiszen évtizedes sorozatát megszakítva az idén először zár az előző évinél alacsonyabb nyereséggel a mobilszolgáltató. Az Apple árfolyama az európai kereskedésben 3,3 százalékkal erősödött a bejelentést követően.

Lépett a BlackBerry

Kedvező piaci fogadtatásra talált a kanadai BlackBerry döntése, miszerint Kínába, az iPhone-okat is készítő Foxconnhoz helyezik ki okostelefonjaik gyártását. A harmadik negyedévet 4,6 milliárd dolláros veszteséggel záró cég számára jelentős költségmegtakarítást eredményező, öt évre szóló megállapodás hírére 16 százalékkal erősödött az árfolyam. A befektetők egyetértenek a BlackBerry talpra állításával megbízott új vezérigazgatóval, John Chennel abban, hogy az állandó veszteségforrást jelentő mobilgyártás helyett ezentúl inkább a profitábilis szolgáltatásokra és a szoftverfejlesztésekre helyezik a hangsúlyt. A saját telefongyártás feladását a lehető legoptimálisabb döntésként, egyfajta mérföldkőként értékelik, mondván, ettől megszabadulva végre értelmes és értékteremtő fejlesztésekre fókuszálhatnak a cégnél, életképes jövőképet felvázolva a befektetők előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.