A nyugati nyitás volt a sikeresebb

A magyar kivitel magára találásában semmi szerepe nem volt a keleti nyitásnak, sőt.

Az éves mélypontot jelentő augusztusi kisiklás után ismét magára talált a magyar kivitel, amely októberben 4,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit: értéke 7,69 milliárd euró volt, ami rekord a maga nemében. Az importnál 6,93 milliárd eurót mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ez mindössze 2,9 százalékos növekményt takar. A külkereskedelmi mérleg többlete így 759 millió eurós lett, 142 millióval magasabb a tavaly októberben kimutatottnál, de 71 millióval elmarad a szeptemberi adattól.

Érdekesség, hogy a külkereskedelmi partnerek körében az Európai Unió valamicskét veszített vezető szerepéből, irányában a forgalom csupán 3,9 százalékkal növekedett, míg az EU-n kívüli térségekkel szemben 6,1 százalékos volt a külkereskedelmi volumen javulása.

A növekedés azonban nem a kormány keleti nyitás programjának a számlájára írható, ugyanis a statisztikai kimutatás szerint az ázsiai országokkal folytatott külkereskedelmünk az előző évinél gyengébb adatokkal jellemezhető. Az első tíz hónapban az ázsiai exportunk a tavalyi 98,8, importunk pedig 97,1 százalékára rúgott. Akkor már a nyugati nyitás – ha lehet ilyenről beszélni – eredményesebb volt, hiszen Amerikával szemben exportunk 17, importunk 16 százalékkal tudott növekedni, de az EU-n kívüli európai országoknál is hét-, illetve ötszázalékos bővülést regisztrált a KSH.

Az már nem újság, hogy az exportbővülésben a járműgyártás, a nálunk megtelepedett német autóipari óriások játszották a vezető szerepet. Teljesítményükkel a gépek és szállítóeszközök főcsoportját – amely az áruforgalom csaknem felét adja – exportoldalon 4,5, importoldalon 3,8 százalékos bővüléshez segítették a januártól októberig tartó időszakban. Kisebb súllyal, de látványosabb előrelépéssel szerepelnek a statisztikában a feldolgozott termékek, amelyek kivitele és behozatala 7-7 százalékkal nőtt. A bővülésben a vegyipar járt az élen, a gyógyszeripar gyengélkedése viszont még mindig fejfájásra ad okot. Az élelmiszereknél a jó termés után megélénkült gabona- és húsexport érdemel említést.

Rekordtöbblet

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közölt adatai szerint a folyó fizetési mérleg többlete 1 milliárd 64 millió euró volt a harmadik negyedévben, a második negyedév 615 millió eurós és az első negyedév 664 millió eurós többlete után. Az előző év harmadik negyedévében 685 millió eurós aktívumot mutatott ki statisztikájában az MNB.

Gabler Gergely, az Erste Bank Hungary vezető elemzője, arra számít, hogy a többlet továbbra is magas marad. A harmadik negyedévi többletben szerepet játszott Magyarország korábban felfüggesztett uniós forrásainak feloldása is. Jövőre a várakozások szerint a belső, lakossági fogyasztás jobban felpörög, ez az import növekedésével jár, és visszafoghatja a külkereskedelmi többletet – mutatott rá az elemző.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.