Dupla árat fizetünk a Főgázért

Az energetikai reprivatizációs hullám legújabb állomásaként – állami pénzből – kivásárolják a Fővárosi Gázművek (Főgáz) német tulajdonosának, az RWE-nek a szolgáltató cégben meglévő 49 százalékos részvényhányadát. A vevő az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., amely az ehhez szükséges 41 milliárd forintot az utolsó fillérig közvetlen tulajdonosától, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től kapja – tőkeemelés formájában. Az ügylet az engedélyezéseket követően, a jövő év közepén zárulhat le – írja közleményében az állami energiacsoport.

A jelek szerint az állami költségvetés jól megfizeti a német befektetőt. Korábbi számítások a 49 százalékos csomag vételárát mintegy 20 milliárd forintra tették. (A kisebbségi csomag 1995-ös magánosításában részt nem vevő RWE az azt követő bonyolult, főként németországi megegyezések nyomán vált 2006-ra a 49 százalék tulajdonosává.) A mostani vételár ennek több mint a kétszerese. Ez erősen cáfolja azokat a nemrégen felröppent találgatásokat, miszerint a rezsicsökkentés miatt az RWE jóval a vételár alatt is hajlandó lenne megválni a csomagtól. A tudósítások szerint a 41 milliárd fejében az RWE irányítási jogokat is átad az MVM-nek. Lapunkat korábban a Főgáztól arra figyelmeztették, hogy az RWE-nek kisebbségi tulajdonosként valójában nincs is irányítási joga a Főgázban. Az RWE a társaság szakmai felügyeletét látta el. Mint arról korábban beszámoltunk, a Főgáz irányító testületeiben főként különböző – amúgy igen vegyes – politikai irányultságú személyek foglalnak helyet. A tulajdonosi átrendeződéssel kapcsolatos megkereséseinket a Főgáznál az elmúlt időszakban rendre elhárították. A Magyar Nemzetnek ugyanakkor Koncz László vezérigazgató a múlt héten elismerte, hogy küszöbön áll az adásvétel. Egyszersmind utalt rá, hogy a Főgáz továbbra is nyereséges.

Az ügylet nyélbe ütéséhez nemcsak az Orbán-kormány többször bejelentett vételi szándéka (és látható pénzbősége), hanem az RWE erős eladási szándéka is kellett. Az RWE németországi problémái miatt ugyanis részesedéseladási programot hirdetett. Ennek jegyében adta el márciusban a Tigázban meglévő 44 százalékát is a többségi tulajdonos olasz ENI-nek. Német partnerükkel együtt az Elmű-Émász, illetve a Mátrai Erőmű többségi, irányító pakettjeit ugyanakkor továbbra is őrzik. Az MVM már 2008-ban be akart szállni a Főgázba, igaz, akkor még a fővárosi önkormányzat részét vette célba – sikertelenül.

A mostani közgyűlésen arról is döntöttek, hogy előtörlesztenek egy 2014-ben lejáró, 290 millió eurós szindikált hitelt, illetve egy korábbi, úgynevezett banki klubhitelkeretüket 263 milliárd forintosra emelik. Utóbbi bejelentés ellentmondani látszik annak, hogy azért lett volna szükség a Főgáz-csomag megvásárlásához százszázalékos állami támogatásra, mert az MVM-nek nem volt erre saját forrása.

Frekvenciát is vesznek

A közgyűlés felhatalmazta az MVM-et arra is, hogy leányvállalata ajánlatot adjon be az elsősorban berendezések közötti vezeték nélküli adatkapcsolatot biztosító 450 MHz-es rádiófrekvencia pályázatára, és arra is, hogy közel egymilliárd forintért megvásárolja az orosz gázimportot végző, magyar–orosz tulajdonban lévő Panrusgáz 50 százalékos csomagját a magyar felet eddig képviselő német E.ON-tól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.