Kocsis árnyéka az MVM-en: újabb ötmilliárd tartozás

További ötmilliárd forintot fizethet az állami MVM a Kocsis István volt vezérigazgató időszakában született botrányos szerződések miatt egy offshore jellegű cégnek – tudtuk meg. A pénzt az osztrák kötődésű, ciprusi Stratius Ltd. egy opciós szerződésre hivatkozva követeli az állami energiacsoporton.

2007-ben az MVM-et akkor irányító Kocsis István az osztrák Meinl Bankkal karöltve nagyarányú nemzetközi terjeszkedési elképzeléseket ismertetett. Egy ennek jegyében született 2007-es szerződés értelmében, ha a Stratius nem kap a Vásárosnaményban gázerőműtervet dédelgető, Kapolyi László baloldali nagyvállalkozóhoz kötődő Kárpát Energóból három év alatt évi átlag 10 százalék hozamot, akkor mintegy ötmilliárdot kérhet az MVM-től. A szerződés nyomán a Stratius megkapta a Kárpát Energo 24 százalékát, az MVM pedig 51 százalékos részesedéshez jutott.

Kocsis István – A szerződések hatásai megint látszanak
Kocsis István – A szerződések hatásai megint látszanak

Ezt követően sajátos eseménysor vette kezdetét, melynek fonalait a Kocsis István időszakához kötődő számtalan büntetőeljárás során fokozatosan igyekeznek a szakértők felfejteni. Az MVM először közel 20 milliárd forintnyi euró kölcsönt nyújtott a Kárpát Energónak. E cégtől kisvártatva mintegy 10 milliárd forintnyi euró hitelként továbbkerült az offshore jellegű, luxemburgi bejegyzésű, a Meinl Bank érdekeltségeként számon tartott Power Investment II Sárl számlájára. Ez a cég furamód nemsokára néhány milliárd forintot „Vértesi Erőmű vételárrészlet” címén az MVM-nek utalt, miközben akkor a – máig MVM-tulajdonú –szénerőmű vevőjelöltjeként nem a Meinl Bankot, hanem – a Kocsissal együtt ma szintén a vádlottak padján ülő – Kapolyi Lászlót tartották számon.

Miután 2008 elején Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök elküldte az MVM éléről Kocsis Istvánt, a szépreményű álmok szertefoszlottak, sőt az új vezetések tevékenységét nagyrészt az előző időszak sáros ügyeinek feltárása jellemezte. A gyanú szerint ugyanis Kocsis István időszaka alatt több tízmilliárd forint tűnt el az MVM-ből úgy, hogy az összegeket névleg kölcsönként utalták offshore-gyanús cégekhez, amelyeknek azonban eszük ágában nem volt törleszteni, a felelősségre vonás ellen pedig elsősorban adóparadicsomi státusuk nyújtott számukra védelmet.

Mindennek folytán a nagy ívű gázerőműtervből sem lett semmi, az MVM bottal ütheti tízmilliárdjai nyomát, az adós cég felszámolás alatt áll, Kocsis Istvánt és társait a feltárt ügyek nyomán egyik tárgyalóteremből a másikba citálják. A dokumentumok szerint ugyanakkor ez szinte kapóra jött a Stratiusnak, amely a Meinl Bankhoz bonyolult áttételekkel kapcsolódó, azzal perben álló, osztrák kötődésű, a Jersey-szigeteken bejegyzett – e tekintetben tehát szintén offshore jellegű – PI Power International tulajdonában áll. A Stratius idővel ugyanis érzékelte, hogy csak nem kapja meg a Kárpát Energótól az ígért hozamot. Így a 2007-es szerződés kitételére hivatkozva benyújtotta a számlát az MVM-nek. Az – hogy, hogy nem – nem teljesített. Így az ügy a szerződésben kikötött választott bírósághoz került. Amely pedig – a PI 2012 végi, örömittas közleménye szerint –a PI-nek adott igazat. A PI ugyanakkor megjegyezte, Magyarországon azért polgári perekkel még támadhatják a nekik kedvező döntést.

Lapunk információi szerint ezek valóban zajlanak. Így az MVM továbbra is ellenáll. Jelenleg a helyzet rendkívül komoly, átfogó jogi elemzése zajlik. Ez arra utal, hogy az erősen igazságtalannak tűnő kifizetést alighanem csak látványos jogi tornamutatványokkal lehet elkerülni. Az MVM-nél hamarosan céltartalékba helyezhetik az összeget.

Megkeresésünkre a PI-nél nem reagáltak, az MVM-nél pedig azt közölték, folyamatban lévő eljárásról nem nyilatkoznak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.