A NAV minden céghez becsenget

Minden egyes boltost megkeres a NAV, hogy megrendelte-e az új pénztárgépet. Több mint kétszázezren regisztráltak, hogy nekik kell, de csak 120 ezer gépet rendeltek meg – adta hírül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az eltérésre azért lehetnek magyarázatok.

A NAV a múlt hét végéig kérte be az adatokat a gyártóktól, hogy tisztábban lehessen látni: miért működik csak néhány ezer online kiskassza most is, miközben eredetileg májustól minden kisebb boltban az új gépnek kellene ott lennie. Közben módosultak persze a határidők és a szigorú szabályok is, de miután az új adatok megjöttek, kiderült: továbbra sem stimmel semmi. Az online pénztárgépek rendszerének már bő egy éve működnie kellene – a bevezetésétől várt a kormány idén extra bevételeket és a gazdaság fehéredését. Azt azonban nem vették figyelembe, hogy a kasszák cseréje elég hosszú időbe kerül, ezért sorozatosak voltak a határidő-módosítások és a könnyítések. Most viszont már a kormányfő is közölte: nem lesz több módosítás, az év végén kell majd sietni.

Ma ott tartunk, hogy a normál pénztárgépet használó kiskereskedőnek regisztrálnia kellett a NAV-nál, hogy neki majd kell kassza, és a kód alapján kellett megrendelnie az állam által engedélyezettek közül valamelyik konfigurációt. A kasszát azonban csak akkor kell beüzemelni, ha leszállítják – ezt hónapokkal későbbre ígérik. Így a hatóság ma csak az tudja ellenőrizni: van-e kód és megrendelés. A legutóbbi adatok szerint több mint 200 ezren kértek kódot, ám – mint az most kiderült – csak 120 ezren adtak le megrendelést. A NAV ezért közölte: mindenkit megkeres, aki kért kódot, és ellenőrzi: van-e megrendelése. Ha nincs, jönnek a szankciók: milliós bírság, és akár 12 napos üzletbezárás. Azt is büntetni fogják ezentúl, ha valaki akadályozza az új gép beüzemelését – vagyis nem veszi át a már leszállított kasszát.

Persze az eltérésre magyarázat is lehet: a hivatal szerint vannak olyanok, akik nem kötelezettek pénztárgép használatára, valamint azoknak sem feltétlenül van megrendelésük, akik „elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépet” használnak. Ez utóbbiak 50 ezren lehetnek – náluk még nagyobb a baj. Ma egy szigorú határidő van ugyanis: azoknál a nagyobb hiper- és szupermarketeknél, benzinkutaknál és patikáknál, ahol a pénztárgép valójában egy számítógép (PC-alapú, szoftveres megoldás, amely mást is rögzít, nem csak a bevételt), január elsejéig meg kell teremteni az online adóhatósági kapcsolatot. Haladék nincs – így a patikák és benzinkutak új gép híján vagy zárva maradnak január másodikától, vagy kockáztatják a büntetést és a bezárást. A probléma az online kapcsolat megteremtésével, hogy a szükséges rendeletek egy része is hiányzik – vagyis nem lehet előkészíteni az átállást sem még. Itt nincs jó megoldás egyelőre, mindenki jogszabály-változtatásra vár, amely azonban csak nem akar megérkezni.

Most a hivatal azokkal szemben hirdetett meg keményebb fellépést, akiknek egyelőre csak a kód beszerzése és a megrendelés leadása volt a feladatuk. Hangsúlyozzák: november közepe óta csak a NAV-nál (az ottani rendszerben) lehet megrendelést leadni, viszont akinek nincs ilyen, az sürgősen pótolja. Most összevezetik az igényelt kódokat a forgalmazóknál leadott papírokkal, és első körben azokat keresik meg, akiknek nincs is megrendelésük. Igaz: itt is előfordulhat, hogy a boltosnak van megrendelése, csak az adatok nem stimmelnek (más nevére szól az egyik és a másik papír például, vagy egyszerűen elírtak valamit) – utóbbiakat ellenőrzik a második körben.

A harmadik körben vizsgálják meg majd azokat, akiknek „nem forgalmazható” kasszára van megrendelésük. Mint megírtuk: az Alt Cash nevű cég egyik gépe végül nem kapott végleges engedélyt – bár azt nem lehetett korábban tudni, hogy ilyennel is kéne rendelkeznie. Mindenesetre 80 ezer kiskereskedő abban a hiszemben, hogy jóváhagyott gépet vásárol, végül ezt a legolcsóbbat rendelte meg. Aztán visszavonták az engedélyt, most a boltosok rendelhetnek meg újabbat. A NAV szerint ezt csakis az ő oldalukon keresztül lehet megtenni (az Alt Cash korábban azt ajánlotta, hogy a megrendelt helyett a másik, jóváhagyott gépet leszállítja majd – a hivatal erre a cserére most nemet mondott).

A hivatal azt írja: minden érintett értesítést fog kapni, azok is, akik adataik szerint hibátlanul csináltak mindent. Igaz: ők csak az utolsó körben fogják megtudni, hogy tényleg jók voltak.

Nem marad ki senki a sorból
Nem marad ki senki a sorból
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.