Az American lesz a légtér ura

American Airlines és a US Airways vezetői a hétfői tőzsdenyitás előtt ünnepélyesen aláírták a két légitársaság egyesüléséről szóló szerződést, majd Doug Parker, az American néven továbbélő cég első vezérigazgatója jelképesen „becsenget” a Nasdaq elektronikus tőzsdén, megnyitva a kereskedést az új cég részvényeivel. Az ügylet előtti utolsó akadály szombat este hárult el azzal, hogy a legfelsőbb bíróság elutasította egy utolsó pillanatban aggályait megfogalmazó fogyasztói érdekképviselet panaszát,mondván az egyesüléssel nem szűkül az utasok választási lehetősége és attól a jegyárak sem lesznek magasabbak. Korábban mindkét cég lemondott több leszállási jogáról, átadva a lehetőséget ezzel kisebb versenytársainak. Ami az árakat illeti, azok 2004 óta érdemben nem változtak, noha azóta hatalmas konszolidációs hullám söpört végig az amerikai piacon – állapította meg a PwC tanácsadó cég felmérése.

A fúzió november végén kapott zöld utat, amikor a manhattani csődbíróság jóváhagyta az American Airlines anyacégének, az AMR-nek a US Airwayszel kötött, 13 milliárd dollár értékű egyesülését, egyben megszüntette a céggel szemben két évvel ezelőtt elrendelt csődvédelmi eljárást. Ez azt is jelenti, hogy az American ismét az Egyesült Államok, egyben a világ legnagyobb légitársasága lesz. A címet 2010 óta a United és a Continental Airlines egybeolvadásával létrejött United Continental birtokolja, amely korábban a Delta Air Lines és a Northwest Airlines 2008-as fúziójaként megalakult óriáscéget taszította le a trónról. Hatuk közül csak a Northwest és a Continental ellen nem folyt csődeljárás az elmúlt évtizedben.

Az AMR 2011-ig kimaradt az amerikai légteret jellemző konszolidációs hullámból, vesztesége 12 milliárd dollárra hízott, és – miután nem tudott megegyezni a dolgozói szakszervezetekkel – bérköltsége évi 800 millió dollárral volt magasabb közvetlen konkurenseinél. Csődvédelemért 2011 novemberében folyamodtak, és új vezetéssel, Tom Horton irányításával láttak hozzá a már 2009-ben felvázolt, de asztalfiókba tett szerkezetátalakítási program végrehajtásához. Ennek keretében az American korszerűsítette, energiatakarékossá tette flottáját, kedvezőbb együttműködési szerződéseket kötött partner-légitársaságokkal, és számos egyéb költségcsökkentési intézkedést hajtott végre. A cég 2011 első kilenc hónapjában még nyolcvanezer embert foglalkoztatott, és 18 milliárd dolláros bevétele mellett 884 milliós veszteséget mutatott ki. Ezzel szemben az idei első kilenc hónapját 73 ezres dolgozói létszámmal, 19,4 milliárdos forgalommal és 167 milliós nyereséggel teljesítette. Utóbbi kettő rekord a vállalat történetében.

A kilábalási program része volt egy stratégiai partner bevonása is, erre a szerepre az ötödik legnagyobb amerikai légitársaság, a US Airways vállalkozott. Utóbbi sűrű keleti parti járathálózattal rendelkezik, és épp ez az, ami az American „repertoárjából” hiányzott. A tárgyalások tavaly augusztusban kezdődtek meg. Az új vállalatot Doug Parker, a US Airways vezérigazgatója irányítja majd, ő lesz a cég elnöke is jövő ősztől, a posztot addig betöltő Tom Horton távozása után.

Unatkozni biztos nem fognak: össze kell hangolni a menetrendeket, közös informatikai rendszert kell kiépíteni, meg kell szüntetni a párhuzamosságokat, hogy a betervezett, dollármilliárdokban mérhető megtakarításokat fel tudják mutatni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.