Zár alá vett vagyon

Három személyt meggyanúsítottak a felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. csődje kapcsán indult nyomozásban – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága szegedi nyomozóhivatala előtt Szabó Bálint, a Liquid Kontroll Kft. nevű követeléskezelő cég vezetője.

Szabó olyan kisvállalkozók érdekében lép fel, akik a Szeviép Zrt. felszámolásában hitelezőként, ki nem fizetett munkák elvégzőiként szerepelnek. Az általa képviselt cégek 8,8 milliárd forintot követelnek a csődbe ment építőipari vállalkozás felszámolójától.

Szabó Bálint a sajtótájékoztatón hangot adott annak a gyanújának, hogy nem elfogulatlan a nyomozás. Ezt arra alapozza, hogy az egyik gyanúsított egyik cégénél dolgozó adószakértő egyben a nyomozó hatóság szakértőjeként is működik. Szabó vélelme szerint több mint három év alatt a későbbi gyanúsítottak olyan nagyságrendű összegeket menthettek ki, amelyek elegendők lehettek volna az általa képviselt vállalkozók követelésének kiegyenlítésére.

Szabó Bálint elmondta: olyan tényeket tártak föl, hogy a Szeviép Zrt. „bebuktatása” előre tervezett folyamat volt. Részt vettek benne politikusok is. Szabó hétfőig adott határidőt a NAV nyomozóinak, hogy demonstrálják: tényleg az a céljuk, hogy a hitelezők lehető legtöbb kára megtérüljön, a gyanúsítottak pedig se magukat, se a vagyonukat ne tudják elrejteni a hatóságok elől. Ha ez nem történik meg, mondta, nyilvánosságra hozza a neveket és a birtokába került dokumentumokat. Barnáné Horváth Melinda, a NAV regionális bűnügyi igazgatóságának szóvivője érdeklődésünkre annyit elismert: a Szeviép Zrt. ügyében csődbűncselekmény gyanújával gyanúsítottként hallgattak ki embereket, és vagyontárgyakat is lefoglaltak. A gyanúsítottak személyéről, a lefoglalt vagyon értékéről a nyomozás érdekeire hivatkozva nem tájékoztatott. Válasz nélkül maradt az a kérdésünk is, miért tartott három évig, mire meggyanúsítottak valakiket, és miért nem látták szükségesnek őrizetbe venni a gyanúsítottakat. Nem kaptunk választ arra a kérdésre sem, hogy valóban ugyanaz a szakértő dolgozik-e a gyanúsítottaknak, aki a NAV nyomozóinak. (Tanács István)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.