Miből van a McDonald’s csirkéje?

Alkut kötne a McDonald’s és a Gazdasági Versenyhivatal. A társaság ellen február elején indított eljárást a GVH, a cég ugyanis a hivatali álláspont szerint megtévesztette a fogyasztókat, amikor csirkehúsként tüntette fel egyes termékeit, holott azok valójában darált csirkehúsból és egyéb összetevőkből álló húspogácsák.

A csütörtöki versenyhivatali tárgyalás során a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. képviselője azzal védekezett, hogy szerintük az ágazati EU-s jogszabályoknak és a hazai előírásoknak megfelelnek a társaság termékei. Ezek a szabályok ugyanis a „csirkehús” fogalmát normatív módon határozzák meg. E körben pedig nem alkalmazható a fogyasztó tényleges felfogása arról, hogy ő mit ért „csirkehús” alatt.

A McDonald’s éttermekben található tájékoztatókban eddig is olvasható volt, hogy milyen jellegű termékről van szó. Ugyanakkor az, hogy a „csirkehús” pontosan milyen jellegű vagy összetételű csirkéből, illetve hogyan készült, a gyorséttermi vásárlókat nem érdekli.

Szerintük az még a hagyományos vendéglátásban sem jellemző, hogy a vásárlók a GVH által kifogásolt mélységig érdeklődjenek a termékről, a McDonald’s-nál pedig a gyorsétterem jellegénél fogva elenyésző az érdeklődés.

A GVH kifogásai között szerepelt, hogy akadt olyan McDonald’s-os termék, amelyik csirkebőrt tartalmazott. A McDonald’s jogi képviselője szerint viszont az általuk megkérdezett háziasszonyok egyöntetű véleménye, hogy „aki grillezett már csirkemellet, az tudja, hogy bőr nélkül leszárad”.

A gyorsétteremlánc képviselője úgy látta a tárgyaláson, veszélyesen tágra nyitja a kaput a GVH, amikor azt várja el egy vendéglátó-ipari vállalkozástól, hogy a menüben részletesen közölje, az étel miből és hogyan készül. „Köztudott a szakmában, hogy az éttermekben a gyümölcslevesek többsége nem főtt, hanem hidegen összeállított alkatrészekből áll, a cukrászatok jelentős részében olyan krémes kapható, ami előre gyártott porokból, stabilizátorral készül.”

Ugyanakkor a jogi képviselők közölték: a társaság kész az eljárásban kötelezettséget vállalni arra, hogy a korábbiaknál jóval részletesebben tájékoztatja a vevőit, pontosan mit tartalmaznak, miből és hogyan készülnek a termékeik. A társaság a jövőben egy széles körű felvilágosító médiakampányt, online tájékoztató felületet indítana, de emellett az üzletekben a pulton és a tálcákon elhelyezett betétlapokon találhatnák meg a vásárlók, hogy a különféle művészneveken, például „Chicken McWrap” néven forgalmazott termék mit tartalmaz, miből készül.

Részleteznék, miből főznek
Részleteznék, miből főznek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.