Százezres minimálbér

Jövőre 101,5 ezer forint lesz a minimálbér, míg a szakmunkás-bérminimum 118 ezer forintra emelkedik – ez mintegy 400 ezer munkavállalót érint. A versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán a felek ugyanekkora mértékű, 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el tegnap. Utóbbi azt jelenti, hogy ha a vállalkozások átlag ennyivel emelik a fizetéseket 2014-ben, akkor a bérek vásárlóértéke 1,1 százalékkal nőhet – a kormány legalábbis 2,4 százalékos éves átlagos inflációval kalkulálva állította össze a jövő évi költségvetést. Ezzel, illetve az idén három százalék körül várható reálbér-emelkedéssel (a KSH adatai szerint az első kilenc hónapban átlag 2,9 százalékkal ért többet a fizetés a boltok pénztáránál, mint egy évvel korábban) az alkalmazásban állók jövedelemszintje 2014-ben akár még meg is haladhatja a 2010-est. A nettó reálkereset ugyanis 2012-ben 3,6 százalékkal csökkent, ami a fizetések értékét a 2009-es szintre lökte vissza.

Az elemzők elégedettek a minimálbér emelésének mértékével, illetve a bérajánlással. A várakozások szerint a magyar gazdaság jövőre két százalékkal bővülhet, vagyis nagyobb arányban, mint amennyivel a reálbér emelkedik 2014-ben. Ez pedig azt jelenti, hogy javulhat a vállalkozások profitabilitása, s ennek köszönhetően több új beruházást indíthatnak, ami javítja a foglalkoztatást. Ugyan a keresetek vásárlóértéke nem nő számottevő mértékben, ám az emelés így is hozzájárulhat a fogyasztás idén beindult emelkedéséhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.