Csalók, oligarchák, miniszterek

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a Fidesz-frakció is tudott az áfacsalások felderítésével kapcsolatos problémákról – állította Horváth András, az adóhatóság (NAV) egykori dolgozója az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága „konzultációs jellegű” ülésén.

A testület munkája nem lehetett hivatalos, hiszen a Fidesz jelezte, távol marad, a kormánypárt szerint ugyanis az ügyészség dolga az eset felderítése. Nélkülük az albizottság határozatképtelen lett, a napirendet sem tudták elfogadni, ám a jobbikos Z. Kárpát Dániel elnök konzultációnak nevezte át a nem hivatalos ülést.

A jelen lévő és kérdező ellenzéki képviselők (Boldvai László, Vágó Gábor és a vendégként odalátogató Mesterházy Attila, valamint Scheiring Gábor és Ángyán József) annak bizonyítékát látták a vizsgálat korlátozásában, a hallgatásban és a távolmaradásban, hogy a Fidesz érintett az ügyben, amit az ellenzéki honatyák szerint az Állami Számvevőszéknek kellene kivizsgálnia. Az ÁSZ közleményben hangsúlyozta: ők nem olyanok, mint a tűzoltóság, amely szirénázva kivonul tűz esetén. Az ellenőrzési tervükben amúgy szerepel az adóhatóság munkájának ellenőrzése, jövőre például (mint minden évben) a zárszámadás vizsgálatának keretében kerítenek sort erre.

Horváth András a meghallgatáson azt mondta, hogy ciklusokon átnyúló problémáról van szó, hiszen az adóhatóság 2007-es átalakításakor kerültek olyan emberek meghatározó vezetői posztokra, akik rontották az ellenőrzés hatékonyságát, és olyanokat állítottak félre, akik addig segítették a munkát. A helyzet a kormányváltás után rosszabb lett – fogalmazott. Szerinte azért van szükség a politika beavatkozására, mert rendszerszintű problémáról van szó, amely makrogazdasági gondot okoz. „A rendszerszintű korrupció feltárására nem elegendő sem a számvevőszék, sem az ügyészség, politikai akaratra van szükség” – utalt arra, hogy miért nem tartható a kormánypártok azon érve, hogy ezt az ügyet nem egy bizottságban kell megvitatni.

Horváth szerint az olajügyek nem értek véget, csak áfalánc csalásokká alakultak át, és ezek teljesen szétzilálták a termelési és a kereskedelmi szektorokat. „Olyan emberekkel állunk szemben, akiket a háttérben álló oligarchák is támogatnak” – hangsúlyozta, és leszögezte: mindenkinek szüksége van arra, hogy megtisztuljon a terület. Két, az áfacsalásban kiemelten érintett kört említett: a kiskereskedelem mellett – ahol multinacionális cégek és magyar tulajdonú láncok is érintettek – az exportvállalatokat.

A konkrétumokat firtató kérdésekre válaszul az adóellenőr egy nála lévő zöld dossziét mutatott fel, mondván: abban vannak a bizonyítékok. Ezek adótitkokat tartalmaznak, de akár egy zárt bizottsági ülésen, akár az ügyészségnek a nyomozáshoz, vagy a számvevőknek a vizsgálathoz átadja. Ebben – mondta – egy 29 milliárdos feltáratlan, gabonakereskedelemmel kapcsolatos áfalánccsalás szerepel, illetve olyan céges adatok, amelyek megmutatják, az élelmiszeriparban milyen csalások folytak 2011 és 2013 között. Később újságírói kérdésre azt is elmondta: egyetért a – Csányi Sándor OTP-vezér agrárérdekeltségeit összefogó – Bonafarm vezetőinek azon kijelentésével, hogy két kereskedelmi láncon kívül mindegyik érintett lehet. Majd arra „tippelt”, hogy a Lidl és az Aldi lehet a két kivétel, mert azok zömmel saját márkás, Németországban gyártott termékekkel dolgoznak. Horváth András hangsúlyozta: az adóhivatalon belül az ellenőrzési főosztály vezetőjéhez és az illetékes elnökhelyetteshez ment el felvetéseivel. Tagja volt annak a munkacsoportnak, amely a lánccsalások felderítésére dolgozott ki új módszereket, de hamar jelezték neki: nem kerülheti meg a szolgálati utat.

Ezután fordult Rogán Antalhoz, az Ország gyűlés gazdasági bizottságának elnökéhez is. Egy év múltán – amikor nem történt semmi – megkereste Révész Máriusz képviselőt (Fidesz), és őt arra kérte, észrevételeit juttassa el Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz.

Lázár János utóbb azt nyilatkozta: hivatalosan irat, levél vagy bejelentés formájában nem értesítette az adócsalásokról Horváth András, Révész Máriusz pedig a NAV működését érintő névtelen, konkrétumokat nélkülöző figyelemfelhívással és javaslatokkal kereste meg őt.

Horváth azt mondta: ő pár hét múlva rákérdezett Révésznél az ügyre, aki azt válaszolta: átadta azoknak a levelet, akikről korábban beszéltek. (Az ügyben Mesterházy Attila kérdést intézett Orbán Viktorhoz: államtitkára kapott-e levelet, és ha igen, mit tett vele, valamint a kormányfő értesült-e az ügyről.) Az egykori ellenőr utalt arra, hogy más kollégája fordult a szaktárca helyettes államtitkárához is hasonló ügyben, és azt mondta: Varga Mihályhoz is eljutottak hasonló információk, sőt a Fidesz-frakció is tárgyalt az ügyről 2011-ben.

A nemzetgazdasági tárca közleménye szerint Varga Mihály nem kapott iratokat Horváthtól, akivel soha nem is találkozott, és tagadta az elhangzottakat a Fidesz-frakció sajtóosztálya is.

Egy eljárást egy ellenőr vihet végig

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendeletmódosítással növelné az adóhatósági (NAV) ellenőrzések hatékonyságát, így például az áfalánccsalásos ügyekben a kapcsolódó vizsgálatok lefolytatására is felhatalmazná az alapügyben eljáró adóigazgatóságot – számolt be az MTI. A NAV szervezetéről szóló 2010-es kormányrendelet módosításának tervezetét tegnap tette közzé véleményezésre a tárca a kormány internetes oldalán, az elképzeléshez november 29-ig lehet hozzászólni. Az indoklásban a tárca kifejti: az adóhatósági ellenőrzési tevékenység jelentős részét teszi ki a lánccsalások vizsgálata. Ezen eljárások során nem ritka, hogy hat-hét, gyakran ennél is több adózót ellenőriznek, hiszen a tényállás teljes körű tisztázása az adóhatóságot terheli. Az adóhatósági ellenőrzések eredményességét nagyban segíti, ha az egész láncolatot egy adóhatóság (jellemzően egy revizorpáros) göngyölíti fel. A legritkább ugyanakkor az az eset, hogy a tényállás teljes körű tisztázásához szükséges valamennyi ellenőrzést olyan adózónál kell lefolytatni, aki vagy amely az adott igazgatóság hatáskörébe és illetékességébe tartozik. A módosított rendelet jövő januártól léphet hatályba.

 

Horváth András tegnap a parlamentben
Horváth András tegnap a parlamentben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.