Gyerekek a porondon

Egy esemény, amely összehozza a magyar és a nemzetközi lovassport kiemelkedő szereplőit. Hozzájárul a lovas hagyományok megőrzéséhez, és kellemes szórakozást nyújt szinte valamennyi korosztály számára. Nem utolsósorban pedig jótékony célt is szolgál.

Az idei OTP Bank Lovas Világkupa november 29-től három napon át tart. Az első napon ismét megrendezik a Gyermek Lovasnapot, amelyen 14-15 ezer gyerek ingyenesen vehet részt – közöttük sok olyan, aki hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő, illetve nevelőszülői hálózatban vagy nagycsaládban él. Az eseményt támogató OTP Bank évek óta szoros partnerségben áll a Magyar Lovasterápia Szövetséggel, amely állandó vendége a Lovas Világkupa gyerekprogramjainak. A terápiában részt vevő gyerekek számára külön ünnep a lovasnap.

A programot idén is egy nagy sikerű, különleges verseny színesíti.

Az OTP Bank Lóerőpróba ügyességi feladataiban gyerekekből, kutyákból és lovakból álló csapatok mérkőznek meg egymással olyan hírességek vezetésével, mint Azurák Csaba tv-műsorvezető, Kovács Péter „Petike” freestyle focivilágbajnok, Csernoviczki Éva és Dombi Rudolf érmes olimpikonok, valamint az OTP Fáy András Alapítvány Oktatási Központjának trénerei. Négy-négy csapat sorversenyben méri össze tudását, erejét és gyorsaságát – ugrálva, futva és lovagolva. Egy-egy csapatot két csapatkapitány, öt gyerek, két kutya és egy póni alkot. A csapatkapitányok nemcsak szurkolnak, hanem a feladatokban aktívan részt is vesznek. Segítik a gyerekeket abban, hogy a megszerzett pontokért egy nagyméretű bankkártyával és az ahhoz tartozó PIN számokkal végül jelképesen „megvásároljanak” egy autót.

– Bankunk örömmel áll a fontos társadalmi ügyek mellé. Ilyen az OTP Bank Jótékonysági Fogathajtó Sztárfutam is, amelyre első ízben kerül sor ismert sportolók, színészek és közéleti szereplők részvételével. A jótékonysági futam nyertese az ötszázezer forintos díjat egy általa kiválasztott alapítványnak fogja felajánlani. A bank társadalmi szerepvállalásában elsődleges szempont a közösségépítés és az esélyteremtés, azon belül is a hátránnyal élő társadalmi csoportok megsegítése. Ezért külön öröm számunkra, hogy a futam részesei lehetünk – mondta Nagy Zoltán Péter marketingigazgató.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.