Kínai–magyar lesz a Praktiker új vevője?

Vételi ajánlatot tett a Felcsuti Zsolt magyar milliárdos érdekeltségébe tartozó MPF Holding a Praktiker hazai, 21 üzletére – erősítette meg a Népszabadság korábbi, erről szóló információit a cég.

Elmondták, hogy az MPF nem egyedül, hanem egy – egyelőre meg nem nevezett – kínai partnerrel közösen tett ajánlatot a német felszámolóknak. Az ajánlati árról szintén nem nyilatkozott a vállalat. Azt ugyanakkor az MPF leszögezte, hogy 10 millió euró (3 milliárd forint) nagyságú befektetést tervez az esetlegesen tulajdonába kerülő barkácsáruházláncnál. Arra nem tértek ki, hogy ebből mennyit szán a Praktiker tetemes veszteségeinek a rendezésére. A Praktiker Magyarország Kft. ugyanis tavaly 27 milliárdos forgalom mellett 2,5 milliárdos deficitet termelt, illetve 10 milliárd forintra rúgó kötelezettségállományt tol maga előtt.

A kínai befektetővel kiegészült MPF Holding a teljes hazai áruházláncot átvenné az 1200 dolgozóval együtt. Ugyanakkor a Népszabadság információi szerint nem ők az egyetlen vevők: az MPF–kínai duó mellett egy lehetséges brit, illetve hazai szakmai befektetőről is beszélnek a piacon. Kérdéses, hogy a többi vevő a teljes láncot átvenné-e?

Úgy hírlik, a Praktiker német felszámolóbiztosaitól cseppet sem áll távol az a gondolat sem, hogy ingatlanonként külön-külön értékesítsék a hálózat üzleteit – már amelyik ilyenformán piacképes. A helyzetet bonyolítja, hogy a Praktiker áruházak egy része bérlemény. Ez sem feltétlenül baj: most megnyílhat az út az előtt, hogy kedvezőbb díjakat alkudjanak ki az esetleges új bérlők.

Céget ismerők szerint a Praktikernél december vége a céldátum: ekkorra kell kiderülnie, hogy sikerül-e egészben értékesíteni a láncot, vagy csak egyes üzletek kerülnek új gazdához. A fizetőképes kereslet csökkenése komoly bajba hozza a barkácsáruházakat Európa-szerte.

 

A Praktiker főrészvényese szerint a német barkácsáruház-láncnak vissza kellene vonulnia a kelet-európai piacról
Budapest, 2012. március 27. Járólapok a Praktiker Mester utcai áruházában, Budapesten. A Praktiker főrészvényese szerint a német barkácsáruház-láncnak vissza kellene vonulnia a kelet-európai piacról. A Praktiker Magyarország szerint nincs napirenden a leányvállalatok kilépése a Praktiker konszernből. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.