Olvad az államadósság

Ma kiderül, mennyivel csökkentette az államadósságot, hogy a kormány visszafizette az IMF-tartozást: a Magyar Nemzeti Bank ma teszi közzé az államháztartás harmadik negyedéves előzetes pénzügyi számláiról szóló jelentését, és ebben a harmadik negyedévi államadósság alakulásáról szóló adatot.

Kondora Szilárd, az OTP Bank elemzési központjának munkatársa szerint a mutató 80,4 százalékra süllyedhetett az előző negyedévi 81,1 százalékos érték után. A kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló, 2,1 milliárd eurónak megfelelő tartozását augusztusban előtörlesztette. Mivel a 2008-ban lekötött teljes IMF-hitel csak 2014-ben járt volna le, az előtörlesztés önmagában a GDP 1,4 százalékával mérsékelte a bruttó államadósságot a harmadik negyedév végén. A GDP-nek a vártnál jóval erősebb, éves összevetésben 1,7 százalékos nyári növekedése szintén támogatta az adósságráta csökkenését, ugyanakkor a forintállampapírok állományának 360 milliárd forintos emelkedése és a forint árfolyamának egyszázalékos leértékelődése nem tette lehetővé, hogy az államadósság még nagyobb mértékben mérséklődjön.

Hazai makroadatokban szegény lesz a hét, a Központi Statisztikai Hivatal egyedül a szeptemberi bérstatisztikát teszi közzé, annak azonban nincs piacmozgató hatása. Szerda hajnalban tartja újabb kamatdöntő ülését a Bank of Japan (BoJ). Az esemény azért kiemelt jelentőségű, mert a japán jegybank még nem reagált érdemben a kormány által korábban bejelentett, 2014. áprilistól hatályos áfaemelésre. A legutóbbi infláció magasabb lett a vártnál, illetve a BoJ előző ülésén publikált friss előrejelzések szerint 2014 végére érheti el a kitűzött kétszázalékos inflációs célját a jegybank.

Továbbra is erős, egyaránt másfél százalékos gazdasági növekedéssel számolnak a következő két évre, ami szintén inflációs hatással jár. A BoJ viszont ezekben az előrejelzéseiben még nem vette figyelembe az áfaemelés következményeit, így ennél valamivel kedvezőtlenebb folyamatok körvonalazódnak. A mostani ülésen nem várható a monetáris kondíciók megváltoztatása, azaz vélhetőleg marad mind az alapkamat, mind a folyamatban lévő mennyiségi lazítás keretösszege, de az esetleges kommentárokra azért érdemes lesz figyelni.

A várakozásokkal összhangban csökkent a német gazdaság növekedési üteme a harmadik negyedévben, negyedéves bázison 0,3 százalékkal bővült a bruttó nemzeti össztermék. Ez határozott visszaesés a megelőző negyedév 0,7 százalékos értékével összevetve, ugyanakkor pozitívum, hogy a belső kereslet összetevői jól alakultak, az ütemvesztés a nettó exporthoz köthető – hangsúlyozza Dunai Gábor.

Az OTP-elemző arra hívja fel a figyelmet, hogy a negyedik negyedévben ismét gyorsulhat Európa legnagyobb gazdaságának felívelése: novemberben mind a Markit intézet feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe, mind az elemzők véleményét összegző ZEW index, mind a vállalatvezetők helyzetértékelését számszerűsítő Ifo index értéke emelkedhetett. Mindezt úgy, hogy a ZEW hangulatindex októberben négyéves csúcsra ugrott, és bár az Ifo index felívelésében júliust követően érezhető némi elbizonytalanodás, ősszel másfél éves maximum közelében maradt a mutató.

Amerikából igazi adatdömping várható, fontos ingatlanpiaci, feldolgozóipari és kiskereskedelmi mutatókat tesznek közzé a héten. A CIB Bank elemzői a legnagyobb érdeklődéssel a Federal Reserve (Fed) nyílt piaci bizottságának legutóbbi üléséről készült rövidített jegyzőkönyv szerdai nyilvánosságra hozatalát várják. Az amerikai alapkamatról döntő testület egysége vagy megosztottsága, az egyes tagoknak a gazdaság állapotáról szóló helyzetértékelése ugyanis iránymutatást hordoz a monetáris politika jövőjére nézve.

A CIB-nél osztják azt a piaci vélekedést, miszerint jelenleg a legnagyobb esélye annak van, hogy a Fed havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programból való kihátrálás csak a jövő év elején kezdődik meg. Ezt támasztja alá a Ben Bernanke Fed-elnök helyét február elejétől átvevő Janet Yellen múlt heti bizottsági meghallgatása is, ahol a Fed jelenlegi alelnöke a lazításra alapozó monetáris politika híveként mutatta be magát. Ezt a piacok díjazták is, a tőzsdeindexek lendületes emelkedéssel nyugtázták, hogy az amerikai pénzjegynyomda raktárában még hegyekben áll a festék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.