Elhallgatták az eladást

Egy nappal azelőtt adták el a Sólyom Hungarian Airways (SHA) Kft-t. a Charity March nevű offshore cégnek, mint ahogy az alkalmazottakkal közölték: fizetésképtelenné váltak.

Az e-cégjegyzék adatai szerint október kilencedikétől hatályos az a változás, miszerint az SHA a Sólyom Holding tulajdonából a Charity Marchhoz került. Mindez azért érdekes, mert egy napra rá, október tizedikén jelentette be egy állománygyűlésen Lucsik János, a holding ügyvezetője, hogy nem tudnak fizetést adni. Eközben Vágó József ügyvezető rosszullét miatt kórházba került, s csak másnap, 11-én engedték ki. Tizedikén derült ki az is, hogy a Sólyom Holding másik ügyvezetője, Hurtyák Róbert lemondott az SHA ügyvezetői tisztéről.

Mindez azt jelenti, hogy a bejelentés napján Lucsik már nem volt a Sólyom tulajdonosa. Aznap Lucsik János az ATV-ben kifejtette, hogy augusztus óta tudták, visszalépett az arab befektető, de mint jelezte: másokkal is tárgyalnak, köztük arabokkal is. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy akár magyar üzletemberek is a projekt mögé állhatnak. A cégpapírok szerint amikor erről beszélt, már tudnia kellett, hogy a Seychelle-szigeteki offshore hátterű, Charity March lép a helyükre. A Sólyom Holding tulajdonosai minderről lapunknak nem kívántak nyilatkozni

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.