Repülőrajtot vett a Twitter

Csütörtök kora délután még úgy tűnt, észvesztően drágán adja részvényeit az élénk befektetői érdeklődést meglovagolni akaró Twitter. A 26 dollárban megszabott kiindulási ár azonban így is nagyon szerénynek bizonyult: fél óra elteltével már 50,1 dollárt is elért a kurzus, onnan evezett vissza a 45 dollár körüli szintekre. Vagyis aki kibocsátási áron vett papírt, ennyi idő alatt akár 92 százalékot kereshetett rajta.

A cég 70 millió részvényt, azaz a cég 13 százalékos tulajdonrészét megtestesítő pakettet dobott piacra, s a vezetők dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen a közösségi média üdvöskéje 1,82 milliárd dollárt kasszírozott tőzsdei megjelenésével. Ez a Google 2004-es részvénykibocsátásából befolyt 1,67 milliárd dollárnál is több, de messze elmarad a Facebook tavalyi 16 milliárdjától. Igaz, meg lehet nézni, hogy az elmúlt kilenc évben milyen sikertörténetet írt a Google, és ez például szolgálhat a Twitter számára is.

A 26 dolláros részvényenkénti kezdőár, amit a szerdai tőzsdezárás után hirdetett meg a cég, minden elemzői várakozást felülmúlt. A mikroblog-szolgáltató előzőleg a 17-20 dollárról 23-25 dollárra emelte a kibocsátási ársávot, ami arra utalt, hogy a cégnél biztosak voltak magukban és a fogadtatás sikerében. Kincstári optimizmusukat a felhasználók számának és a hirdetési bevételek meredek emelkedésére alapozták, de arra garanciát nem vállalhatnak, hogy a hasonló profilú internetes cégek árfolyamához képest túl drága részvényük rövid távon megőrzi, sőt növeli értékét és osztalékkal is kényezteti majd a tulajdonosát.

A KBC Equitas elemzői mindenesetre fokozott óvatosságot ajánlanak a Twitter iránt érdeklődők számára, mert a magas árazási szintekről nagyot lehet bukni. Azt tanácsolják, érdemes kivárni és átadni a terepet az első napokban magas kockázatot tudatosan vállaló, rövid távon kereskedő spekulánsoknak. Hasonló véleményt fogalmazott meg Kuti Ákos, szerinte is érdemes megvárni, míg kitombolja magát a piac, és csak utána beszállni a kereskedésbe.

Magát a részvényt az Equilor vezető elemzője is vonzónak tartja annak ellenére, hogy a Twitter is a kezdő cégeket jellemző gyermekbetegségekkel küzd, de ezeket hamar ledolgozhatja. Javára szól, hogy a mobiltelefonos platform révén elért árbevételének aránya már 65 százalékos, jócskán meghaladja a viszonyítási alapul vett Facebook negyvenszázalékos arányát.

A felhasználók számát illetően a Twitter 232 milliónál jár, évi negyvenszázalékos ütemben nő a tábora, míg a Facebooknál már lassul a növekedés, de az 1,2 milliárdos szám azért így is impozáns. Lényegesebb adat az egy felhasználóra eső bevétel: ez a Twitternél csupán 0,73 dollár szemben a nagy testvér 1,7 dolláros adatával. A Twitter hátrányaként hozzák fel, hogy nagyon egy lábon áll, a bevételeinek 85 százalékát adják a hirdetések.

A Twitter-részvények egy ideig erősen túlértékeltek lesznek, efelől Kuti Ákosnak szemernyi kétsége sincs. A 140 karakteres üzenetküldő szolgáltatásának bevezetésével maradandót alkotó Twitterről pénzügyi értelemben még nem lehet hasonló elragadtatással beszélni, hiszen megalakulása óta nyeli a pénzt – tavaly 317 milliós bevétele 80 milliós mínusszal párosult –, és egyelőre nem látni, a veszteséges évek sora hol ér véget. A piacokon a kockázatvállalási hajlandóság mindenesetre erős, igaz, a befektetők a Facebook tavaly májusi botrányos tőzsdei rajtja után jobban megnézik, hová teszik a pénzüket.

A Facebook nyitányánál sokkal szebbet produkáltak
A Facebook nyitányánál sokkal szebbet produkáltak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.