A jó, a rossz és a vélt fordulat

Az Orbán-kormány nagyra értékeli a külföldi tőke szerepét a technológiai fejlesztésben, a vállalatvezetési ismeretek meghonosításában, a munkahelyteremtésben és a piacszerzésben, mondta csütörtökön a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara konferenciáján Varga Mihály gazdasági miniszter, aki már növekedési fordulatot is érzékel, akárcsak Járai Zsigmond volt jegybankelnök. Ellentétben Bokros Lajos volt pénzügyminiszterrel és Surányi György volt jegybankelnökkel.

A nemzetközi tőkebefektetés témájának szentelte konferenciáját a szervezet, amelynek elnöke, Dale Martin emlékeztetett rá, hogy a német cégek a teljes külföldi befektetés állomány negyedét adják. Összesen harmincezer külföldi kézben lévő vállalat a nemzeti össztermék több mint negyven százalékát állítja elő, a versenyszférában minden harmadik alkalmazott külföldi munkaadónak köszönheti állását.

A német és általában a külföldi tőke szerepét Varga Mihály gazdasági miniszter sem kérdőjelezte meg, sőt azt hangoztatta, hogy a német gazdaság növekedése hozzájárult a „sikeres magyar konszolidációhoz”. Hozzátette: a munkahelyvédelmi akcióprogram és a szakképzési rendszer átalakítása is német mintára történt. Egyebekben általános körképet adott a magyar gazdaság helyzetéről, s úgy fogalmazott, hogy növekedési fordulatot hajtott végre a kormány: csökkentek a kockázati felárak, mérséklődött és még mérséklődhet a jegybanki kamat, történelmi mélyponton az infláció üteme, lefelé ereszkedik az államadósság rátája, kikerült az ország az uniós túlzottdeficit-eljárásból, javul a strukturális egyenleg és a külső egyensúly. A derűs értékeléshez hozzátette, hogy Portugáliával, Írországgal és Görögországgal szemben a kormányzat elkerülte a kiigazítások súlyos buktatóit, s most már a térségünkben is megkezdődött a magyar gazdaság felzárkózásának folyamata, jövőre az idei kétszerese lehet a növekedési ütem. Mint mondta, 2010-hez képest 200 ezerrel több munkahely jött létre, ezek fele a versenyszektorban, másik fele a közmunkaprogramban, illetve a külföldi munkavállalás nyomán.

Nem értett egyet viszont Varga elemzésével Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, aki szerint nem Portugáliához, Írországhoz vagy Görögországhoz kellene hasonlítani a magyar helyzetet, hanem a közvetlen versenytársakhoz. Igaz, Bokros a negatív fordulat kezdetét 2001-re tette, s megjegyezte, hogy a visegrádi országok hitelminősítése toronymagasan veri a magyart, amely továbbra is bóvli kategóriában van. De nagy a különbség az egy főre jutó nemzeti össztermékben, a beruházási rátában. Utóbbi jelenleg 17 százalékos, a pótlásra sem elég, vagyis előretekintve sem várható érdemi növekedés a magyar gazdaságban. A versenyképesség a nemzetközi összehasonlító jelentések szerint fokozatosan romlik. A külső egyensúly javult, de ennek oka az, hogy nincs beruházás.

Bokros Lajossal ellentétben Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök 2004-re tette a gazdaságpolitikai negatív fordulat kezdetét, s bemutatta, hogy ehhez az időponthoz képest a magyar gazdaságban 27-28 százalékkal kevesebb GDP képződött, mint Közép-Európában. Az Orbán-kormány szerinte jó célokat tűzött ki, túlzott konfliktusokat vállalt, de már látszik a növekedési fordulat.

Szintén 2001-ben jelölte meg a kedvezőtlen gazdaságpolitikai fordulat nyitányát Surányi György volt jegybankelnök, az Intesa Sanpaolo regionális vezetője. Azzal érvelt, hogy ekkor tért le az ország az export és a beruházás vezérelte, a külföldi működő tőke beáramlása által támogatott pályáról, s tért át a költségvetési kiadások és a fogyasztás által vezérelt útra. Ez a pálya viszont esélyt sem kínál a felzárkózásra. Emlékeztetett rá, hogy 1995 és 2001 között a GDP hat százalékára tehető külföldi működő tőke érkezett Magyarországra. Ez az arány azonban mára nagyjából két százalékra esett. De 2012-ben ennek felét is a kereskedelmi bankok anyacégeinek befektetése tette ki a veszteségek pótlására. Így a valóságos külföldi tőkebefektetés mértéke legfeljebb a GDP egy százalékát teszi ki. Megjegyezte: az egész régióban Magyarországon a legalacsonyabb a beruházások és a nettó külföldi befektetések aránya, emiatt a potenciális növekedési szint fél–egy százalék között mozog. S amíg nem sikerül helyreállítani a beruházói és a fogyasztói bizalmat, addig a gazdaság növekedése ilyen alacsony szinten marad, ez pedig nem elegendő a súlyos gazdasági és szociális kérdések kezelésére.

 

Bokros Lajos – nem Görögországhoz kell a magyar helyzetet hasonlítani
Bokros Lajos – nem Görögországhoz kell a magyar helyzetet hasonlítani
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.