Fogyasztásért reklám

Fogyasztástól függően akár öt óriásplakátot is kaphatnak ingyen azok a vállalkozások, amelyek november végéig megkötik a jövő évre szóló villamosenergia-vásárlási szerződésüket az Elmű-Émász-MÁSZ csoporttal.

Marketingterületen is jókora segítséget jelenthet az Elmű-Émász-MÁSZ szeptember közepén indított kampánya a magyarországi vállalkozásoknak. Az áramszolgáltató idén rendhagyó módon csábítja ügyfeleit: minden cég, amelyik most megköti a 2014-re szóló villamosenergia-vásárlási szerződését az Elmű-Émász-MÁSZ Társaságcsoporttal, óriásplakát felületet kap ajándékba. A feltétel mind össze annyi, hogy a szerződésben legalább egy GWh éves fogyasztást garantálni kell.

Ez a konstrukció nem csak azért előnyös a vállalkozásoknak, mert a lehető legkedvezőbben megállapodott energiadíjak és az állam által szavatolt rendelkezésre állási díjak mellett tudhatják biztonságban áramellátásukat, hanem azért is, mert egy fillér ráfordítás nélkül reklámozhatják magukat, termékeiket, illetve szolgáltatásaikat.

Az érdeklődők személyesen vagy telefonon, az ügyfélmenedzsereken keresztül, vagy a www.aramszolgaltato.hu oldalon kérhetnek ajánlatot. A szerződést legkésőbb november 30-án kell aláírni. Ezt követően a vállalkozás automatikusan jogosulttá válik arra, hogy amennyiben éves villamosenergia-fogyasztása eléri az egy GWh fogyasztási minimumkritériumot, az áramszolgáltató költségén kihelyezett óriásplakátokon hirdessen.

A gazdasági válság kitörése óta eltelt években a vállalkozások kénytelen-kelletlen szinte kivétel nélkül csökkentették a reklámra, marketingre fordított összeget, ezért is jutottak az Elmű-Émász-MÁSZ szakemberei arra a következtetésre, hogy az óriásplakátok nagy segítséget jelenthetnének partnereiknek. Ez a hirdetési forma már bizonyította hatékonyságát, ráadásul a cégek saját igényeiknek megfelelően szabhatják meg a kreatív tartalmat, az illusztrációt és az üzenetet –természetesen a hirdetésekre vonatkozó törvényi megkötések betartása mellett.

A szerződők az éves villamosenergia-fogyasztásuktól függően három, négy vagy akár öt óriásplakátot is kaphatnak. Ha a fogyasztás meghaladja az egy, de nem éri el a két GWh-t, a cég három óriásplakát kihelyezésére szerez jogosultságot, kettő és öt GWh között négy plakát jár, öt GWh felett öt.

A szerződéskötés után a vállalkozások postai és elektronikus levél útján is értesítést kapnak áramszolgáltatójuktól, ennek kézhezvételét követően 30 napon belül jelezhetik, hogy igénylik-e az ingyenes hirdetési lehetőséget. A visszajelzést elektronikusan – az értesítésben szereplő web oldal felkeresésével és a regisztrációs formanyomtatvány kitöltésével –küldhetik el. (N. A.)

ENERGIKUS TRIÓ

A Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű), az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Émász) és a Magyar Áramszolgáltató K . (MÁSZ) alkotta trió Magyarország egyik legnagyobb gazdasági teljesítménnyel rendelkező, évszázados múltú vállalatcsoportja, amely rendszeresen az élmezőnyben végez mind az energetikai területen tevékenykedő, mind a hazai cégek összesített toplistáján. A Budapesti Elektromos Művek jelenleg az ország legnagyobb elektromos energiaszolgáltatója és energetikai szaktanácsadója egyben, Buda pesten és környékén több mint 1 millió 300 ezer fogyasztónak szolgáltat elektromos energiát.

A társaság ezen kívül a versenypiacon több ezer céges üzleti partnerrel rendelkezik. Az Émász az északi régióban mintegy 700 ezer fogyasztót lát el összesen több mint 700 településen. A Magyar Áramszolgáltató Kft. pedig az energiaszolgáltatás és elosztás mellett a piacvezető társaságok között található az üzemeltetés, karbantartás és az energetikai projektmenedzsment területén is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.