Használt ruhák, cipők

Sok segítő ember van, aki használt holmival támogat bennünket. Leginkább a gyerekruhának, cipőnek örülünk.

A gyerekek itt is hamar kinőnek mindent, és könnyen szakad, lyukad a ruha, a cipő. Az újszülötteknél különösen fontos a segítségünk, hogy megfelelő körülmények fogadják a kis családtagot.

Amikor elkezdtük, sok mezítlábas gyerek volt, mások rossz cipőben, zokni, kabát nélkül mentek iskolába. Eleinte a suliba is vittünk pár cipőt, és akinek nagyon rossz, felvált talpú, nem az időjáráshoz vagy korához illő lábbelije volt, azt lecseréltük. Sok volt a magas sarkú cipőben billegő lányka, vagy a novemberben strandpapucsban fagyoskodó nagyobb. Mert nem volt más. Nyaranta a kisebbek leginkább meztelenül voltak, vagy egy-egy túlméretezett, szakadt pólóban játszottak az utcán.

De ez már a múlté. Ma már sok kis támogatottunknak váltóruhája is van, ami azért fontos, mert hat-nyolc gyerek után kimosni és megszárítani a ruhát, főleg télidőben, nem egyszerű. A vizet az utcáról kell behozni, megmelegíteni csak a kályhán tudják, és ahol nincs centrifuga, ott hosszan szárad a kerítésre teregetett holmi. Nagy kincs egy-egy hagyományos keverőtárcsás mosógép, automata itt szóba sem jöhet. És főleg ilyenkor, ha hűl az idő, nagyon örülünk, ha kapunk egy-egy centrifugát is. A felnőttruhákkal már óvatosabbak vagyunk. Sokan a nagyszülők, szülők utáni hagyatékot adják nekünk, idős emberek régi, néha évtizedeken át rakosgatott ruháit, amelyekből keveset tudunk hasznosítani. Gyakran akarnak öltönyöket vagy kosztümöket adni, de ezekkel sem tudunk mit kezdeni. A nyomor nem az elegáns ruhák terepe. Ezek az emberek nem mennek olyan helyre, ahol ilyesmit viselhetnének. Szekrény se nagyon van, ahol tárolhatnák. Mindig jól jön viszont a meleg takaró, a használt ágynemű, törülköző.

Ma túl sok gyerek nélkülözi a megfelelő ruhát, cipőt. Másoknak meg sok van, ami már fölösleges. A kettőt össze kellene kapcsolni mindenhol, nemcsak itt, nálunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.