Gondolkodásra tanít

Októberben középiskolai osztályok számára tart drámapedagógiai foglalkozásokat a Káva Kulturális Műhely a Nemzeti Múzeum Robert Capa– A Játékos című kiállítása kapcsán. A másfél órás foglalkozások célja az, hogy a résztvevők a fotók világán keresztül elemezzék és értelmezzék napjaink problémáit, és egyúttal közelebb kerüljenek magukhoz a fotókhoz is.

A Káva Kulturális Műhely több mint három éve vizsgálja, hogyan segítheti a drámapedagógia a múzeumok munkáját. E téren fontos állomás a Nemzeti Múzeum nemrégiben megnyílt, és 2014. január 12-ig látható Capa-kiállítása. A több mint 160 fotó az épp száz éve született világhírű magyar származású fotós különböző szerepeit igyekszik körbejárni, bemutatva a rendkívüli életút összefüggéseit is.

A műhely több éve dolgozik együtt a Néprajzi Múzeummal, így kifejezetten örültek annak, amikor Fisli Éva, a kiállítás kurátora megkereste őket azzal: tervezzenek meg egy a kiállításhoz kapcsolódó drámaórát, amelyet négy osztállyal kipróbálhatnak. A fotó mint alapanyag nagyon izgalmas, Robert Capa fényképei pedig inspirálóak, hiszen a XX. század egyik legmeghatározóbb fotósa és művésze volt. Képei kordokumentumok, sorsokat, erős érzelmi pillanatokat megmutató alkotások, amelyek gondolkodásra késztetnek arról: mit jelent az emberi lét, hogyan alakítjuk a világunkat, mi a szerepünk benne.

„Capa képeinek drámaisága különösen jól kapcsolódik programunkhoz, hiszen fotói túlmutatnak önmagukon. A dráma és a kiállítás arra kíván lehetőséget teremteni, hogy a résztvevők felfedezzék és megismerjék önmagukat egy kiválasztott fotón keresztül” – hangsúlyozta Bori Viktor, a projekt vezetője.

A múzeumi foglalkozásokon a drámapedagógusok nem hagyják passzív szerepben a nézőt („gondol, amit gondol”), hanem teret engednek annak, hogy gondolatait elmondhassa, különböző színházi eszközöket alkalmazva megmutathassa. Ettől válik közösségivé a játék, és résztvevővé a néző. A dráma pedig a múzeum, illetve a kiállítás szolgálatába áll. Nem önálló elemként él, célja a kiállítás, a fotók mögött húzódó mélyebb összefüggések megértése.

Mint a két drámapedagógus, Bori Viktor és Patonay Anita elmondta, az októberi foglalkozások szorosan követik a kiállítás tematikáját, mivel Capa élete és sorsa annyira különleges. Egy tudósító áll a középpontban, az ő életének pillanatain és fotóin keresztül vizsgálják a diákok a legfontosabb kérdést: „Ki vagyok én?”

A résztvevők között van drámatagozatos osztály, amelynek tagjaival egyszerűbb a kommunikáció, hiszen már szerepeltek hasonló helyzetben, de más csoportok is – őket valamivel lassabban lehet a közös munkába bevonni. Egy idő után azonban a fiatalok már együtt gondolkodnak egy képről, és akár nagyon ellentétes gondolatokat is megfogalmaznak.

A reakciók nagyon egyéniek és sokfélék – mondja Bori Viktor –, a diákok nemcsak magukat, hanem a drámapedagógusokat is próbára teszik. Valódi társadalmi helyzeteket fogalmaznak meg, és keresik a választ arra, mi az, amit hallani szeretnének az emberek, és mi az, amit hallaniuk kell – mindezt egy tudósító szemén, Capa képein keresztül. A program után pedig vár rájuk a kiállítás, ahol ki-ki maga fedezheti fel az igazi Robert Capát.

Nem csak fiataloknak

A Káva Kulturális Műhely 1996 óta működik, elsősorban fiataloknak és fiatalokkal játszó színházi csoport. Kortárs színházi és pedagógiai eszközökkel teremt a programokon részt vevő csoportoknak lehetőséget arra, hogy cselekvő módon, közösen gondolkodva vizsgáljanak olyan kérdéseket, problémákat, amelyek emberségünk mibenlétére vonatkoznak. A repertoáron szereplő darabokat a műhely az utóbbi időben felnőtteknek is játssza.

A Káva Kulturális Műhely az Erste Alapítvány 2013-as Társadalmi Integrációs Díjának harmadik helyezettje.

Bori Viktor projektvezető a korabeli tudósítói munka részleteiről beszélget a fiatalokkal
Bori Viktor projektvezető a korabeli tudósítói munka részleteiről beszélget a fiatalokkal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.