Cselekvő helyi közösségek

Pénzosztás előtt áll a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány: a remények szerint hamarosan egymillió forintot oszthatnak ki a kerületi gyerekek életét szebbé tevő ötletek gazdáinak.

Zenés jótékonysági borkóstolót tartott a minap a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány a Tankolj fel! kampány részeként. A Zwack Izabella (képünkön) főtámogatóval megrendezett, nem sírva vigadós este 210 ezer forintot hozott a Ferencvárosi Gyermekekért Alapba, amelybe 190 ezer forint híján már egymilliót adtak össze a kerületi gyerekekért tenni vágyó cégek és magánszemélyek.

Amint az összeg hét számjegyű lesz, azt az alapítvány pályázaton osztja szét. Bárki pályázhat a kerületi gyerekekben rejlő tehetséget és tettrekészséget előhívó, erősítő elképzelésével, a díjazottakat – egy sajátos, demokratikus modell alapján – a kuratórium tagjai és az adományozók együtt választják ki. Az alapítvány olyan elképzeléseket támogatna, amelyekben van eredeti ötlet, erő, amelyek számolnak az önkéntes munkával, és közösségi célokat is szolgálnak. A koncepció része, hogy megismertetik egymással az adományozókat és a nyerteseket – így követhetővé válik a pályázat megvalósulása, és erősödik a helyi közösség.

A külföldön jól bevált formát követve a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány azért jött létre 2010-ben, hogy elsősorban kerületi erőforrásokból javítsa az ott élők és dolgozók közérzetét. Az erőforrás nem jelent feltétlenül pénzt; lehet az ötlet és önkéntes munka is – a lényeg, hogy a helyiek kreatívan cselekedhessenek környezetük jobbításáért.

Az említett Tankolj fel! kampány részeként tavasszal rendezték meg a III. Ferencvárosi Aput a Kapuba Kupát, amelynek során helyi vállalkozók támogattak iskolai közösségeket. Az Igyon egy szódát Ferencvárosért! programhoz kerületi kávézók csatlakoztak rendszeres támogatással, míg a fröccsöntött motorokon száguldozó Szelíd Motorosok Találkozóján a kisgyermekes ferencvárosi családok figyelmét hívták fel az alapítvány céljaira, a közösségi adományozás lehetőségeire.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.