21K Baluért

„Balu” története valós bizonyíték arra, hogy sohasem szabad feladni. Hogy vannak olyan segítségre szoruló – oxigénhiány miatt halmozottan sérült – gyermekek, akik valamiért kevesebb figyelmet kapnak a közéletben, a nyilvánosságban. Pedig igazán megérdemelnék.

A most hatéves Munkácsy Balázst, vagy ahogy a családja szólítja, Balut kétéves korában érte tragikus fulladásos baleset; a klinikai halál állapotába került, az orvosok több mint egy órán keresztül küzdöttek érte.

Senki nem bízott benne, hogy életben marad, de a kisfiú túlélte a kritikus időszakot, és azóta is töretlen erővel küzd minden egyes nap. A baleset következtében diffúz agysérülést szenvedett, elvesztette a látását, hallását, mozgásképtelenné vált: az éber kóma állapotába került. Édesanyja, Kocsis Kinga mégsem adta fel egy pillanatra sem: az elmúlt négy évben rengeteg terápián vettek részt a fiúval, őssejtbeültetésen, oxigénterápián, gyógytornákon próbálták javítani az állapotát; a mindennapokról az édesanya blogot is vezet az interneten.

A leghatékonyabb módszernek az úgynevezett Doman-terápia bizonyult, amit Philadelphiában tanítottak meg nekik, és amit otthon végeznek Baluval mindennap hat órában. Balázs és édesanyja kitartásának köszönhetően a kisfi ú apró léptekkel ugyan, de elkezdett fejlődni. Visszatért a hallása, ma már látja a fényeket, kúszik a lejtőn, és minden külső ingerre reagál. A teljes felépülésig természetesen még nagyon hosszú út áll előtte, a további terápiákhoz pedig – mint mindenhez – anyagi forrás szükséges.

Az édesanya nemrég létrehozta a Balázs Gyógyulásáért Alapítványt, amely nemcsak Balu, hanem a hozzá hasonló, oxigénhiány miatt halmozottan sérült gyermekek felépülését is segíti. „Amíg ő küzd a gyógyulásáért, addig mi sem fogjuk soha feladni” – fogalmazza meg Kocsis Kinga jelenlegi életük alapelvét.

A Népszabadság sajátos módon kívánta és kívánja felhívni a figyelmet Balura és társaira. Lapunk egyik újságíró munkatársa, Szalay Tamás Lajos október első vasárnapján több ezer futótárssal együtt részt vett a brüsszeli maratoni versenyen, és „21K Baluért” felirattal teljesítette a félmaratoni távot.

A jótékonysági figyelemfelhívó akcióhoz számosan csatlakoztak: civilek és politikai szereplők egyaránt. Utóbbiak egyfajta nagykoalícióban álltak Balu ügye mögé: a Fidesz országgyűlési és EP-képviselői mellett az MSZP elnöke és több prominense, illetve az Együtt–PM szövetség, a Liberálisok, a MoMa, a DK és az LMP egy-egy politikusa is részese kívánt lenni annak a fotómontázsnak, amelyet a fóti kisfiú fog megkapni a napokban; emlékként és a mielőbbi felépülését támogatók sokaságának bizonyítékaként.

A szocialisták európai parlamenti delegációja (Tabajdi Csaba, Göncz Kinga, Herczog Edit és Gurmai Zita) pedig egy jelentősebb összegért jelképesen „örökbe is fogadtak” néhány kilométert a lefutott huszonegyből, ezzel támogatva a családot és Balu terápiáját. Néhány nappal korábban pedig az MSZP Népi Platformja és a párt néhány képviselője (többek között Tóbiás József, Szanyi Tibor, Szabó Imre) „vásárolt” néhány kilométerszelvényt a brüsszeli futam távjából.

A jótékonysági akcióhoz magánemberek és politikusok egyaránt csatlakoztak
A jótékonysági akcióhoz magánemberek és politikusok egyaránt csatlakoztak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.