Elköltözik a Lufthansa

Január elsejétől nem Budapesten működik majd a Lufthansa közép-európai regionális központja – jelentette be Ofer Kisch, a légitársaság régiónkért felelős vezetője. A régiós ügyeket 2014-től Bécsből irányítja a Lufthansa-csoport – közölték a légitársaság által szervezett sajtóbeszélgetésen. Ofer Kisch azt nyilatkozta: a döntésben nem játszott szerepet a helyi gazdasági környezet.

Inkább az az átszervezés az oka, amely a Lufthansa teljes irányításában megy végbe: a feladatokat centralizálják, s mivel a csoport része az Austrian Air lines is, annak központjából irányítják majd a regionális tevékenységet.

Regionális menedzserként továbbra is Ofer Kisch felel a területért, ám az általa irányított csapat a bécsi reptéren található Austrian Airlines-központba költözik. Magyarországon egy kisebb értékesítésért felelős csapat marad, amelynek viszont nem lesznek regionális feladatai, csak és kizárólag a helyi értékesítésért lesz felelős. Antal Gábor vezeti majd ezt a területet, mint eddig is.

Ma 86 járatot üzemeltet Budapestre a Lufthansa, míg a csoport, beleértve a Swisst és az Austrian Airlinest és a Brussels Airlinest is, összesen 128 járatot működtet Budapestre. A német társaság jelenleg piacvezető a transzatlanti útvonalakon, a Lufthansa 24, míg a teljes csoport 35 százalékát fedi le a piacnak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.