Alapszámla: Van az államinál olcsóbb

Több esetben inkább a költségek további emelkedését hozná magával a bankokra kényszerített alapszámla is, igaz: ennek díjaiban legalább nem jelenne meg fehéren-feketén, hogy azért kell fizetni, mert a kormány hatezrelékes adót vetett ki a készpénzfelvételre.

Az ingyenes készpénzfelvétel és az ingyenes számla a tranzakciós díj bevezetésével együtt szűnt meg a legtöbb banknál az idén év elején, majd a második körben – az adó emelése után – most tűnt el teljesen a rendszerből. Ugyanakkor továbbra is léteznek olcsó számlák. Ezeknek az volna a céljuk, hogy a banki kapcsolattal nem rendelkezőket csábítsák a pénzintézetekhez: a csomagok egy része ezért a fiataloknak szól (internetes kapcsolattal, elektronikus számlával olcsóbb), míg más részük azoknak, akik keveset használják a bankot, csak a fizetésük érkezik oda, amit – többnyire – azonnal le is vesznek.

A költségek persze minden esetben az ügyfél bankolási szokásai szerint változnak, így az államilag szabályozott alapszámla korántsem érné meg mindenkinek – főleg azért, mert egyelőre nem tudni, hogy az ingyenesen biztosított havi két készpénzfelvétel felett milyen egyéb költségekkel számolhatna az ügyfél. A kiszivárgott hírek szerint az alapszámla vezetéséért nem lehetne ezer forintnál többet elkérni havonta, legfeljebb ötezer forint lehetne a kártyadíj, és a 150 ezer forintos határig előírt két ingyenes készpénzfelvétel mellett az átutalások is díjmentesek lennének százezer forintig. Annyi ebből is látható: annak, aki 250 ezer forintnál többet keres, vagy többször vesz fel havi kettőnél készpénzt (mert mondjuk nem szeret egyszerre sokat magánál tartani), esetleg csak és kizárólag bankkártyával fizet, ma biztosan nem érné meg az államilag létrehozott díjcsomagot választani.

Sőt. Nem feltétlenül érné ez meg azoknak sem, akik kvázi megfelelnek a feltételeknek, vagyis bankolási szokásaik alapján az állami profil kedvező lehetne számukra. A piacon ugyanis ma is van olyan ajánlat (nem is egy), amely a havi két készpénzfelvétellel kalkuláló és leginkább átutalásokkal költő ügyfél számára kedvezőbb feltételeket jelent az állami alapszámla havi 1417 forintos költségénél (utóbbi akkor jön ki, ha az ezerforintos havi költséghez hozzászámoljuk az éves kártyadíj tizenketted részét is). A Bankmonitor. hu a legnagyobb 13 hazai pénzintézet legolcsóbb számlacsomagjainak költségét hasonlította össze különböző bankhasználati profilokat feltételezve. A minimálbéres jövedelemnél például abból indultak ki, hogy az ügyfél azonnal felveszi a pénzét az automatából, a nettó 150 ezres keresetnél feltételeztek több internetes átutalást is, 250 ezernél pedig csoportos beszedési megbízásokat és állandó átutalási megbízásokat is feltételeztek.

Összehasonlításukból viszonylag gyorsan kiderült: a csak készpénzfelvételre használt számla esetén majdnem mind a 13 bank ajánlata kedvezőbb az állami díjnál, de még a legrosszabb esetben is a pénzintézetek fele kínál az ügyfélnek ennél kedvezőbb csomagot. Minden egyes ügyféltípusnál volt legalább két olyan ajánlat, amely az állami díjszabás felét sem érte el. Más kérdés: mindenütt volt olyan is, amely ennél drágább lett volna az ügyfélnek.

Vagyis: az alapszámlával a bankok nem feltétlenül járnának rosszabbul, ahogyan az ügyfelek sem nyerhetnének túl sokat – ez legfeljebb azoknak lehetne jó megoldás, akik nem figyeltek arra, számukra van-e kedvezőbb ajánlat a piacon.

Mi mennyi?

A havi számlavezetési díj 1000 forint alatt

Éves kártyadíj 5000 forint alatt

Két készpénzfelvétel 150 ezer forintig ingyenes

Átutalások 100 ezer forintig ingyenesek

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.