Nincs kímélet a bankoknak

A Fidesz-frakció már hétfőn a parlament elé terjeszti a javaslatát arról, hogy legyen havonta kétszer ingyenes a készpénzfelvétel, és a nettó átlagjövedelem, azaz 150 ezer forint legyen a határ – mondta Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető délelőtt egy háttérbeszélgetésen, hozzátéve, nem támogatják az úgynevezett alapszámlás megoldást. A miniszterelnök is a havi kétszeri ingyenes pénzfelvétel mellett áll.

Orbán Viktor a legutóbbi rádióinterjújában valóban megerősítette: az átlagjövedelem mértékéig havi két készpénzfelvétel tranzakciósilleték-mentes lesz. Ezzel – legalábbis a Rogán-nyilatkozat fényében úgy tűnik –, lekerülhet a napirendről a nemzetgazdasági tárca „alapszámlás” elképzelése, amely biztosítaná ugyan az ingyenes készpénzfelvételt, de csak azoknak, akik kifejezetten ezt választják.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt az álláspontot alakította ki, hogy jó kompromisszum lenne az ügyben, ha bevezetnék az úgynevezett banki alapszámlát. Varga Mihály miniszter az InfoRádiónak kedden még azt nyilatkozta: „Úgy látjuk, egy állampolgárnak, ügyfélnek joga van ahhoz, hogy a fizetését mindenféle egyéb költség nélkül tudja felvenni egy számláról”. A kérdés csak az – tette hozzá Varga Mihály –, hogy ennek a kieső költségnek a megfizetése milyen mértékben terhelje az ügyfelet és a bankrendszert. A tárca számításai szerint az alapszámlacsomag 30-32 milliárd forint veszteséget jelentene a bankrendszernek. Ezt szerinte a pénzintézetek nagyobb gond nélkül el tudják viselni.

„Ugyanakkor látni kell: miközben az ügyfeleknek teszünk egy nagyon kedvező lépést, aközben a bankrendszer, amely egyébként is gyenge hitelezési pozícióban van, további terhekkel sújtva nem biztos, hogy komolyan hozzá tud járulni a gazdasági növekedéshez” – tette hozzá a miniszter. Varga Mihály a rádiónyilatkozatában azt is elmondta, hogy hétfőn egyeztetett a témában Patai Mihállyal, a bankszövetség elnökével. A minisztériumban most véglegesítik az adótörvényeket, amelyeket a jövő hét végéig nyújtanak be az Országgyűlésnek.

A Fidesz-frakcióban úgy vélik, az „alapszámlás megoldás” a bankoknak kedvez, és ezzel a konstrukcióval az érintettek jó része nem tudna élni. Készpénzfelvétel esetén a 6 ezrelékes illetéket sem vezetnék ki, vagyis: úgy tennék ingyenessé a készpénzfelvételt, hogy a terhét a bankoknak kelljen megfizetni. Ez a megoldás számításaink szerint 80 milliárd forintos terhet róna a szektorra. „Ez figyelmeztetés is lenne a pénzintézeteknek, amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten is. Vannak ugyanis olyan jelek, hogy a bankok a 6 ezrelékes illeték helyett 12-14 ezreléket tettek rá készpénzfelvételre” – magyarázta egy forrásunk.

Rogán Antal munkatársunk kérdésére azt mondta, a Fidesz-frakció nem támogatja az NGM alapszámlás javaslatát. A Fidesz-frakció indítványa már a hét elején a parlament előtt lesz, de a jövő héten még nem kerül napirendre.

A bankkártyás fizetések illetékmentességéről az NGM adótörvény-javaslata szólhat.

Rogán Antal és Varga Mihály. Nem teljes az összhang
Rogán Antal és Varga Mihály. Nem teljes az összhang
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.