Előnyt adna a kormány a kártyának

A nemzetgazdasági tárca javaslata szerint jövő januártól nem kellene tranzakciós illetéket fizetni a bank- és hitelkártyás vásárlások után – erről is Varga Mihály miniszter beszélt tegnap az MTI-nek. A bankok azóta javasolják a kabinetnek, hogy a plasztikos fizetéseket ne sújtsa közteherrel, mióta a kormány tavaly a tranzakciós illeték bevezetéséről döntött. A kártyás vásárlások után a költségvetésbe évi mintegy hatmilliárd forint folyik be az illetékből, ám az elektronikus fizetések szélesebb körű elterjedése ennél lényegesen többet hozhatna például a gazdaság fehéredésével – a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanulmánya szerint akár több százmilliárd forintot.

Az illetéket ugyan a bankok fizetik meg ügyfeleik tranzakciói után, ám azt jórészt tovább is hárítják rájuk. Az új teher januári bevezetése óta a pénzintézetek egy része költséget számít fel az addig egységesen ingyenes kártyahasználat után, míg mások a bankkártyák éves díjának emelésével kompenzálják terheiket. Amennyiben a kártyás vásárlás januártól illetékmentes lesz, a bankok csökkenthetik a díjakat, illetve újra ingyenessé tehetik a plasztikos fizetést. Mivel a készpénzfelvételt is sújtja illeték, annak mértéke ráadásul augusztus óta a duplája annak, mint amennyit a kártyahasználat után vetnek ki, az illetékmentesség jelentős lökést adhatna az elektronikus fizetések terjedésének. Csakhogy az utóbbi hetek nyilatkozatai alapján a Fidesz-frakció ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy az ügyfelek januártól havi egykét alkalommal ingyen vehessenek fel készpénzt a bankautomatákból. Lapértesülések szerint a pénzintézetek az átlagbérnek megfelelő összegig, jelenleg mintegy 150 ezer forintig nem számíthatnának fel semmilyen költséget. Amennyiben a Fidesz-frakció átnyomja javaslatát a parlamenten, azzal lenullázhatja az illetékmentes kártyás fizetés kedvező hatásait.

A januártól bevezetett, összességében a kártyahasználatnak kedvező tranzakciós illeték eddig nem hozott számottevő változást a fizetési szokásokban. Az MNB adatai szerint az első fél évben a plasztikos vásárlások száma 13, az értéke tíz százalékkal nőtt tavalyhoz képest, ám ez megfelel az utóbbi évek tendenciájának. Előbbi 2012-ben 15, utóbbi 13 százalékkal emelkedett az előző évhez viszonyítva. (H. B.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.