Titokzatos védelem a postásoknak

Pintér Sándor egykori érdekeltségétől bérel biztonsági berendezést a Posta. A határozatlan időre szóló, évi 270 milliós szerződést nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva titkosított eljárással kötötték, a részletekről most se árulnak el semmit.

Pintér Sándor belügyminiszter korábbi cégétől, a MON-DA Központi Riasztórendszer Kft.-től bérli a kézbesítők új támadásjelző berendezéseit a Magyar Posta Zrt. – tudta meg a Népszabadság. A nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva titkosított eljárással beszerzett 9900 eszközért az állami vállalat, úgy tudjuk, évente 270 millió forint bérleti díjat fizet. A hírek szerint határozatlan időre szóló szerződés részleteiről a postánál nem nyilatkoznak, titok az ár, titok a szerződés időtartama, miként titok a szállító is.

Mit rejt a táska?
Mit rejt a táska?

Apáti-Tóth Kata, a Magyar Posta szóvivője–munkatársaik biztonságára hivatkozva – szintén igen kevés érdemi információt osztott meg lapunkkal. Az új személyi védőeszközt szállító céget sem nevezte meg, csak annyit árult el: a beszerzést a nyilvánosság kizárását lehetővé tevő 218/2011. kormányrendelet alapján végezték. Úgy tudjuk, az uniós közbeszerzési szabályok alól cégük az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságától kért felmentést. A beszerzést meghívásos eljárás keretében bonyolították le.

Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint a tenderen nyertes MON-DA Kft. jelenlegi tulajdonosa a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt., amely a választások előtti időszakig, vagyis 2010. március 25-ig a jelenlegi belügyminiszter érdekeltségébe tartozott. (A Civil Biztonsági Szolgálat jelenleg a Prostasia Zrt. birtokában van.) A CBSZ 2006-tól tűnt fel tulajdonosként a MON-DA Kft. mögött.

Bár a beszerzésről lényegében semmit nem közölt a Magyar Posta szóvivője, azt mégis elmondta: valamennyi kézbesítőjüket ellátták „a hazai piacon elérhető és a hazai elektronikus hírközlési rendszerben alkalmazható legfejlettebb riasztó- és helymeghatározó eszközökkel”. Apáti-Tóth Katától annyit tudtunk meg, hogy a postásokat érő esetleges támadások esetén „a hatékony védelmet, a gyors rendőri reagálást és segítségnyújtást” egyaránt lehetővé tévő eszközök szeptember 16. óta már „éles üzemben” működnek. Ez érdekes fejlemény annak függvényében, hogy pár nappal az új eszközök szolgálatba állítása előtt, szeptember 11-én a balatonalmádi postásüdülőben megtartott bemutatón az új védelmi készülék nem az elvárásoknak megfelelően „működött együtt” a kézbesítők biztonságát szolgáló, már meglévő rendszerekkel.

Bizonyára a postások biztonsága érdekében munkáltatójuk homályban hagyta azt is, hogy valójában mit is tudnak ezek az új támadásjelzők. Nyitott kérdés maradt az is, hogy a Magyar Posta 2008-ban World Mail Awards nemzetközi díjjal elismert védelmi rendszerét mennyivel teszik jobbá az új felszerelések. A szóvivő válaszából csupán annyi derült ki: „támadás vagy rosszullét esetén a segélyhívással egyidejűleg a készülékek GPS helymeghatározó rendszer segítségével pozícióadatokat is szolgáltatnak, így a Magyar Posta főügyelete tud intézkedni a rendőrség vagy a mentők pontos helyszínre küldéséről”.

A postások új, a Távol-Keletről beszerzett támadásjelzője valójában egy korlátozott hívási képességű, tehát a hazatelefonálásra például alkalmatlan, egyszerűsített mobiltelefon. A helyadatokat közlő GPS-egységgel felszerelt, a közcélú mobiltelefon-hálózatokat használó berendezés az „okostelefonok” előtti idők mobilkészülékeit idézi. Úgy tudjuk, a bajba kerülő postás a szerkezet segítségével a vállalat főügyelete mellett kizárólag a 112-es segélyhívót érheti el.

Lapunk megtudta: a kézbesítők, ahogy eddig, egy ideig még ezután is számíthatnak a Fejti György, az MSZMP KB egykori titkára vezetése alatt álló ALSYS-2000 Kft. által kifejlesztett régebbi védelmi felszerelésükre. A néhány éve használt rádiós egységeket ugyan kivonták a szolgálatból, de a készpénzt is szállító postások táskájában lévő bankjegyeket megfestő rablásgátló marad. Emiatt a posta kénytelen egyszerre fizetni két biztonságieszköz-szállítóját is. A hírek szerint azonban már készülnek a tervek e kettősség felszámolására. Úgy tudni: a posta két éven belül a teljes nagydíjas védelmi eszközparkját lecserélné. Egyébként évente négy-hat postások elleni támadás fordul elő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.