Hab a tortán

Talán a spanyolviaszt találták fel, talán magát az igazi demokráciát abban az újlipótvárosi csoportban, amelynek nincs vezetősége, amelynek minden tagja ugyanolyan szavazati joggal bír, és ahol közösen döntenek mindenről. Mindebből következően e szervezetnek székháza sincs, és nem is lesz. Akkor már nem lenne az, aminek indult. Jótékonysági csapat.

Az újlipótvárosi közösség láthatatlan, virtuális csoport, egyetlen látható megmozdulása a jótékonysági bolhapiacokon és legutóbb a Pozsonyi Pikniken is felállított sütiasztal. A helyi háziasszonyok süteményeitől roskadozó asztalról bárki vehet, és miután nincs ára semminek, annyit ad a süteményekért, amennyit jónak lát. Adni sem kötelező, hiszen valójában nem klasszikus kereskedelemről van szó, hanem elegáns, Nyugaton már komoly hagyományokkal bíró adománygyűjtésről. A süteménykészítők a finomságokkal járulnak hozzá az akcióhoz, a többiek meg az adományaikkal, vagyis a pénzükkel teszik lehetővé, hogy valakinek valahol valóra váljon az álma, vagy csak néhány hónapra elegendő élelemhez jusson.

A recept egyszerű. Kell egy jó cél, amelyet szívesen támogatnak sokan. Ilyen volt például a kétéves Áron párizsi agyműtétje, tehetséges roma gyerekek támogatása, vagy egy helyi árva testvérpáré, akiket a rokkant nagymamájuk nevel. A sütiasztalról befolyó bevétel mindig konkrét helyre megy, kizárólag olyan családokhoz vagy szervezetekhez kerül, akiket az önkéntes csoport tagjai (vagy annak egy része) jól ismernek. Éppen ez, a személyes kapcsolat jelenti a siker titkát, ami a támogatás összegyűjtéséhez szükséges szenvedélyt garantálja.

Jó cél érdekében megnyerhető emberek nem csak Újlipótvárosban vannak. Élnek ők mindenfelé, szerte az országban, a szomszéd házban, a szemközti irodában. Csak egy ötlet kell, és néhány lelkes segítő, akik képesek sok embert megmozgatni. A zalaegerszegi szüreti fesztivál kapcsán egy rendőrségi dolgozó ültette el a bogarat kollégái fülében, hogy ami máshol működik, az biztosan náluk is fog. És nem tévedett: a zalai rendőrök nyomban meg is hirdették a sütiasztal tervét, amelyet egy étterem is felkarolt. A gyűjtés végeredménye 150 ezer forint, amit egy tragikus sorsú árva fiúnak adtak. Őt a rendőrség rajzpályázatán fedezték fel, mint kivételes tehetséget, és akiért ismeretlenek is megmozdultak. Aki valaha állt már jótékonysági sütiasztal előtt vagy mögött, különleges élményben volt része. Igazán jóízűben, minden értelemben.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.