Áthárítás helyett leépítés az UniCreditnél

Lenyelte, de megemészteni nem tudja a bankokra kivetett újabb különadót az UniCredit. Mint arról beszámoltunk: a tranzakciós illetékből az év első felében a vártnál kevesebb bevétel folyt be a költségvetésbe, ezért a kormány javaslatára a parlament júniusi döntésével egyszeri, az első negyedévben befizetett illeték duplájának megfelelő adót vetett ki a bankokra.

Az összesen 75 milliárd forintos elvonásból 6,8 milliárd jut az UniCreditre, amely nemrég arról értesítette céges ügyfeleit, hogy egy az egyben továbbterheli rájuk a különadót. Az áthárítás nagy felzúdulást váltott ki. – Rossz döntést hoztunk, amelyet meg kellett változtatni – fogalmazott tegnapi sajtótájékoztatóján Patai Mihály, a bank elnök-vezérigazgatója.

Az UniCredit ugyan nem fizetteti meg ügyfeleivel az említett összeget, ez azonban nem jelenti azt, hogy tétlenül nézné, ahogyan a különadó elviszi éves nyereségének nagyjából a harmadát. A pénzintézet közterheinek emelkedését részben egyéb költségeinek csökkentésével igyekszik ellensúlyozni. A bank bezárja tizenöt fővárosi fiókját, így egységeinek száma a jelenlegi 120-ról 105-re csökken, emellett megválik több tucat dolgozójától és lefarag működési kiadásaiból is. –Egy banknak nyereségesnek kell lennie. Ezzel tartozik betéteseinek, tulajdonosainak és a környezetnek, amelyben működik – fogalmazott az elnökvezérigazgató. Hozzátette: az UniCredit eddig terjeszkedett, most kénytelen lesz összébb húzni magát.

A Magyar Bankszövetség elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján, majd valamivel később, a Svájci–Magyar Kereskedelmi Kamara rendezvényén tartott előadásában is elmondta, hogy az utóbbi időben jelentősen csökkentek a bankok bevételei: a lakossági és a vállalati hitelezés visszaesett, az ingatlanfejlesztések- és a projektfinanszírozás lényegében leállt, az önkormányzati hitelezés pedig a változó jogszabályi környezet miatt csökkent. A kedvezőtlen folyamatra a kormányzat még rá is segít azzal, hogy igazságtalan és helytelen terheket a pénzintézetekre, míg más szereplőket tőkeemeléssel támogat, vagy éppen bankot épít a takarékszövetkezetekből. A kabinet célja ezekkel az intézkedésekkel az, hogy feltörje a húsz év alatt kialakult hazai status quót – tette hozzá. Már eddig is harmadával- felével csökkentek a magyarországi bankszektor bevételei, a folyamat pedig még nem állt meg. A kormány lépései miatt egyes külföldi bankoknak át kell értékelniük a magyarországi jelenlétüket, lesznek, amelyek összehúzódnak, csökkentik az aktivitásukat, még kevesebbet hiteleznek. De lesznek olyanok, amelyek kivonulnak erről a piacról és eladják itteni érdekeltségüket. Patai Mihály szerint a következő időszakban lesz kéthárom bank, amely a távozás mellett dönt, kérdés azonban, hogy kinek tudnák eladni leányaikat, mivel a jelenlegi piaci helyzetben nincs érdeklődés a magyarországi hitelintézetek iránt.

 

6,8 MILLIÁRD

A TRANZAKCIÓS ILLETÉK alapján idén kivetett újabb banki különadó 6,8 milliárd forint terhet jelent az UniCredit számára. Ez a bank idei évre tervezett nyereségének harmada.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.