Jó szezont zártak az idén a balatoni vendéglátók

Behozta az augusztusi kánikula a vendégeket a Balatonra – mondták el lapunknak a balatoni szállásadók, hotelek üzemeltetői – így az augusztus 20-ával véget ért főszezon összességében sokkal jobban sikerült, mint a tavalyi.

A tavaszi, nyár eleji előfoglalási időszakban még úgy tűnt, hogy a tavalyi gyengébb szezon fog megismétlődni. Végül mégis beindult a szezon: a nyár végére a legtöbb helyen 10-15 százalékos forgalomnövekedést sikerült elérni a tavalyi nyárhoz képest. A turizmusban dolgozók szerint a forgalomnövekedés két okra vezethető vissza: az időjárásra és a SZÉP-kártyára. A hazai vendégkör 40-50 százaléka a SZÉP-kártyával egyenlítette ki a hotelekben-panziókban a számláját.

„A SZÉP-kártya nélkül a környékbeli vállalkozások közül már jó páran lehúzták volna az idén a rolót” – vélekedett egy siófoki panziótulajdonos. A kedvező adózású nyaralási juttatás azonban mit sem ér jó idő nélkül. „A napi időjárási előrejelzéseket látva általában már pontosan meg tudom mondani, hogy aznap mennyi vendég várható” – mondja Sági Boglárka, a füredi Flamingo Wellness és Konferencia Hotel marketingigazgatója.

Igaz, főleg a hazai vendégkörre jellemző, hogy az időjárás-előrejelzéseket látva még az utolsó pillanatban is taktikázni tud azzal, hogy lemegy-e a Balatonra, vagy kicsivel eltolja a nyaralását. A magyar vendégek ugyanis mostanában inkább két-három napra jönnek a Balatonra, szemben a korábbi átlagos 7-10 napos turnusokkal. (A legrövidebb turnusok alighanem Siófokra jellemzőek: számos vendéglátó felpanaszolta, hogy az aranyparti szórakozóhelyek miatt Siófok egyre inkább afféle „bulizóhelyként” él a köztudatban, ahová emiatt csak egy-két éjszakára érkeznek a vendégek.)

A külföldiek az idén is hosszabb időszakokra érkeznek, így Sági Boglárka szerint nem ritkaság az olyan orosz turista, amelyik két-három hétre érkezik a magyar tenger partjához. A külföldi vendégkör összetétele szállástípusonként jócskán változik. A hotelekben a tehetősebb német, holland és orosz vendégek szállnak meg. A legtöbb helyen úgy becsülik: fele-fele a hazai és a külföldi vendégek aránya, ezt az arányt csak úgy lehet elérni, ha a vendéglátó maga (vagy közvetítő ügynökségen keresztül) intenzíven reklámozza külföldön a szállását.

Letz Henrik siófoki panziótulajdonos viszont úgy látja, hogy náluk és a környékbeli vállalkozásoknál inkább a lengyelek, szlovákok, románok foglalnak szállást, illetve hollandok – az utóbbi vendégkör jellemzően fiatalokra specializált utazási irodákon keresztül érkezik. A németek balatoni inváziója már a múlté – szögezi le Letz Henrik, aki szerint a mostani német, középkorú vendégeket inkább már csak a nosztalgia hozza le a Balaton partjára, máskülönben a tehetősebb német középkorú turista már nem ide jön nyaralni.

Megváltozott a szálláshelyek bevételeinek összetétele is: „Négy-öt éve egy hotelnek jó bevételt hoztak a csatolt szolgáltatások – étterem, masszázs – manapság azonban a vendégek szinte kizárólag csak a szállás után fizetnek” – mondja Sági Boglárka, aki szerint négycsillagos hoteljükben érezni lehetett a válság hatását. A hotelbe jellemzően tehetősebb vendégek érkeznek, de ők is rendszerint a csatolt szolgáltatásokon spóroltak. Igaz, a SZÉP-kártyának köszönhetően némileg felhígult a vendégkör, mivel a kedvezményes lehetőség miatt mások is megengedhetik maguknak, hogy ha többet nem is, de néhány napot eltöltsenek egy-egy nívósabb helyen.

Nagy volt a nyüzsgés az idén és ez a bevételeken is nyomot hagyott
Nagy volt a nyüzsgés az idén és ez a bevételeken is nyomot hagyott
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.