Tragikomikus tájékoztató az MNB-ben

Rosszul sült el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi sajtótájékoztatója. A jegybank azért hívta össze az újságírókat, hogy bejelentse: a bankkártyás fizetések szélesebb körű elterjesztése érdekében támogatási program indult Fejér megyében a MasterCard finanszírozásában, a jegybank, a Magyar Bankszövetség, a Visa kártyatársaság és a megyei kamara közreműködésével és hat pénzügyi szolgáltató (Budapest Bank, Erste, K &H, OTP, Six Payment Services, Takarékbank) bevonásával.

A projekt keretében kisebb forgalmú kereskedőknél is elérhetővé válhat a kártyás fizetés, a MasterCard által adott egymillió euróból a boltosok kedvezményes feltételekkel telepíthetnek üzletükbe kártyaelfogadó terminált (POS).

A Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója által prezentált kötelező körök után Hemberger András, a MasterCard regionális igazgatója kapott szót, aki indításként csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a kormány pénteken benyújtotta a parlamentnek a bankkártyás vásárlások után fizetendő bankközi díj, az úgynevezett interchange egységesítéséről szóló javaslatát. Az elképzelés szerint a díj jövő januártól a betéti kártyáknál legfeljebb 0,2, míg a hitelkártyáknál 0,3 százalék lehet. (Ezt a jutalékot a kereskedőnél, például egy szupermarketben POS-t üzemeltető pénzintézet fizeti annak a banknak, amelynek az ügyfele a plasztikot használta, a díjat azonban tovább terheli a kereskedőre.) A hazai kártya piac nagyobb részét uraló MasterCardhoz tartozó plasztikoknál a bankközi jutalék jelenleg a forgalom 0,6 százaléka körüli tétel, míg a jóval kisebb súlyú Visánál 0,2 százalék.

Hemberger András elmondta: az MNB vezetésével egy éve folynak a tárgyalások arról, hogyan lehetne a kártyás fizetést szélesebb körben elterjeszteni, kifehérítve ezzel a kereskedelmet. Ehhez képest most meglepődve, a sajtóból értesültek arról, hogy a kormány beterjesztette a parlamentnek a díjak csökkentését és egységesítését. Ez nem jó irány, ráadásul a kártyakibocsátó bankok a díj mérsékléséből adódó bevételkiesésüket áthárítják majd az ügyfeleikre –figyelmeztetett Hemberger. Korábbi becslések szerint ilyen mértékű interchange-díj mellett az éves kártyadíjak átlag 500-600 forinttal emelkedhetnek. A kártyatársaság szerint nem a díj mértéke, hanem a terminál telepítésének és üzemeltetésének költségei miatt nem lehet ma sok üzletben kártyával fizetni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.