Akik nyernek az új taxitarifákkal

A bérsofőrszolgálatok lehetnek a szeptemberi fővárosi taxidrágulás nagy nyertesei. Most már rövidebb távokon is jobban megéri az általában fix tarifával dolgozó, a saját autókhoz sofőrt adó szolgáltatók igénybevétele Budapesten, mint az oda-vissza taxizás.

A külső kerületekben élők több ezer forintot is megtakaríthatnak, ha taxi helyett saját autóval és pótsofőrrel mennek este szórakozni. A belvárosi romkocsmanegyedből a közeli XIII. kerületi Gyöngyösi utcai metrómegállóig mintegy 2300 forint a taxis viteldíj a jelenlegi, szeptember 1-jétől érvényes tarifatáblázat alapján (az egyszerűség kedvéért nem számoltuk azt, ha az autó áll). Ez oda-vissza út esetén legalább 4600 forintos költséget jelent. Amennyiben sofőrszolgálatot kér valaki a visszaútra – hiszen szórakozni már elment a saját kocsijával –, akkor a tarifa társaságonként 3500–4000 forint között szóródik.

Ebben az esetben persze az odaút benzinköltségével is kell számolni – de ezzel együtt is olcsóbb a sofőrsegély. Hosszabb távra a díj öt-hatezer forint a sofőrökkel, ez ma már olcsóbb is lehet, mint egyetlen útra taxival menni. Egy egész napra pedig 12–15 ezer forintért lehet sofőrt kérni. Az egyik taxis fuvarszervező társaság vezetője szerint az autóval egyébként rendelkező utasok részéről logikus, ha esetenként bérsofőrt vesznek igénybe. Ám ennek is van veszélye – mondja –, hiszen mégiscsak egy idegen ül a saját kocsi volánjához.

Nem túl szép a kép
Rövid távon a taxi, hosszabb távon a bérsofőr az olcsóbb

Szerinte a sofőrszolgáltatók piaca gyengén szabályozott, így ha ismeretlen céget hív valaki, s probléma merül fel, „az ügyet nagyon nehéz lesz rendezni” – fogalmazott. E téren fokozottabb a bizalom szerepe, hiszen itt a kuncsaft önként engedi át az autóját, szemben a taxizással, ahol a „hiénák” miatt kell megnézni, hova ül be az ember.

A Népszabadságnak nyilatkozó sofőrszolgálatok vezetői is abban bíznak, hogy a taxisrendelet módosítása miatt élénkül majd forgalmuk. Ők nem terveznek ugyanis áremelést. – Ebben a helyzetben a tarifák növelése kész öngyilkosság lenne – fogalmazott lapunknak Zsivora György, az Ali Sofőrszolgálat tulajdonosa. Vannak olyan pletykák ugyanis, miszerint a fővárosi önkormányzat rendeletmódosítása miatt a taxispiacról kiszoruló sofőrök ezen a területen próbálkoznak majd, tovább „hígítva” az amúgy is túl sok szereplős ágazatot. Ismeretei szerint csak a fővárosban több mint száz sofőrszolgáltató cég működik. Az új cégek eleve alacsonyabb szolgáltatási díjjal próbálnák megvetni lábukat a piacon, ezért is értelmetlen lenne most árat emelni.

Miután ennél a szolgáltatásnál a bizalom döntő fontosságú, a befutott nagy cégek vélhetően nem éreznék meg azt sem, ha nőne a konkurenciájuk. Ők már kiépített ügyfélkapcsolattal, széles megrendelői körrel rendelkeznek. Zsivora nem vár gyors forgalomélénkülést. Szerinte most a tapasztalatszerzési időszak következik, s ha drágállják majd az utasok a taxis szolgáltatást, akkor kezdenek majd más megoldást keresni.

Heidt József, az ABU Sofőrszolgálat vezetője szerint a megbízható hátterű, régóta a piacon lévő cégeknél lehet majd forgalomnövekedést tapasztalni. Zsivorához hasonlóan ő is úgy gondolja, hogy bővülhet az ügyfélkörük, mert egyre többen lesznek, akik nem teszik le az autójukat az esti sörözés miatt, s inkább sofőrszolgálatot hívnak, mint hogy taxiba üljenek.

Vavrek Violetta, a Vénusz Sofőrszolgálat helyettes vezetője szerint a belvároson belüli rövidebb fuvarok esetében megmarad a taxisok helyzeti előnye: itt zömmel fiatalok keresik a személyszállító szolgáltatókat. Az agglomerációban és a külső kerületekben élő ügyfeleknél lehet az igény növekedésével kalkulálni. Ebben a viszonylatban már eddig sem jelentett konkurenciát a két szolgáltatás egymásnak, mert más a felhasználói körük. A peremkerületekben olyan üzletemberek kérik a sofőrsegélyt, akik mondjuk egy üzleti vacsora után saját autójukkal szeretnék magukat hazavitetni és ez számukra már most is olcsóbb, mint ha a taxit választanák.

Tapasztalatokról beszéltek

Taxisok egyeztettek a városvezetéssel a szeptemberi változások utáni tapasztalatokról. Szóba került, hogy mindkét tarifatáblázatot ki kell helyezni az autón: azt is, amelyet a BKK tesz ki, ez csak a fővárosi díjakat tartalmazza, míg azt is, amely minden olyan tarifát tartalmaz, amely szerepel a taxiórában. Például ha a sofőr rendelkezik egy Pest környéki településen is engedéllyel, az ott érvényes tarifát is láttatnia kell. A főváros megígérte, hogy kivizsgálja a reptéri helyzetet, de a taxik sárga fóliázásából nem enged.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.