Csúszik az exportoffenzíva

A külkereskedelmi mérleg többlete az első fél évben 3,5 milliárd eurót tett ki, ez 3,4 százalékkal marad el a 2012 hasonló időszakában mérttől – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal részletes adataiból.

Az export 40,4 milliárd, az import 36,9 milliárd euró értékű volt. A kivitel 3,2, a behozatal 1,9 százalékkal haladta meg a tavalyi első félévit, azaz exportoffenzíváról még meglehetősen korai lenne beszélni. A második negyedév erősebben sikerült, de mindent egybevetve az jelenthető ki, hogy egyedül a feldolgozott termékek, illetve a gépek és szállítóeszközök árufőcsoportban látszik erőteljes növekedési potenciál.

A fél év során a gépkocsialkatrészek behozatala és az összeszerelt autók kivitele nőtt jelentős mértékben, utalva arra, mennyire függ az ország gazdasága az autóipari konjunktúrától. Júliusban már az európai autópiacon is érezhető volt a fordulat előszele, ezt jelzik a javuló forgalmi adatok. A mély gödörből kikászálódó autóipar a megrendelésállományok alakulása alapján a második fél évben dinamikusabb növekedést fog produkálni, a recesszióból kikerülő euróövezet konjunktúramutatói is ezt jelzik előre, de a távol-keleti és az északamerikai kereslet is erős marad.

Az említett két árufőcsoport fontosságát jelzi, hogy a 40,4 milliárd eurós exportból 34,8 milliárdot ők adtak az első fél évben. E téren az élelmiszeripar erős lemaradásban van, érdekesség, hogy júniusban a kivitelünk csupán 462 millió euró volt, ennél alacsonyabb adatot legutóbb 2011 januárjában regisztráltak. Ennek hátterében a tavalyi katasztrofális termés áll, az idehaza még fellelhető fölös gabonát már régen felvásárolták és kivitték az országból a kereskedők.

Nyersanyagexportunkra sem lehetünk túlzottan büszkék, hiszen az a júniusi 185 millió euróval 2011 decemberének szintjére süllyedt, energiahordozó-exportunk pedig 151 milliós értékével 2010 áprilisát idézi. Júniusban az export már negyedik hónapja mérséklődött, de a stagnálás közeli nyári ipari termelési adatok alapján a visszaesés vélhetően megállt. Ebből is látszik, hogy az exportorientált magyar gazdaság fejlődése számára mennyire kulcskérdés a feldolgozóipar teljesítményének erőteljes növekedése.

A külkereskedelmünkben meghatározó súlyt képviselő uniós kivitel értéke az első fél évben 30,8 milliárd eurót, az onnan származó behozatalé pedig 25,8 milliárd eurót tett ki, azaz részesedése 76, illetve 74 százalékos volt. Külkereskedelmi aktívumunk az Európai Unióval szemben 4,9 milliárd euró volt, ez 304 millióval haladja meg 2012 első hathavi adatát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.