Szembemennek a taxisok a fővárossal

Nekimennek az új fővárosi taxirendeletnek a taxisok, s ennek érdekében –ahogy tegnap beszámoltunk róla – pertársaságot hoztak létre. Hangsúlyozták azonban, nem a rendelet egészével van bajuk, csupán egyetlen pontját „találták meg”, azt, amelyik az egységes megjelenést, a sárga színt kötelezővé teszi.

– Nem tudjuk elfogadni azt, hogy feleslegesen nagy költséget erőszakolnak ránk – mondták a Népszabadságnak a pertársaság név nélkül nyilatkozó képviselői. Azért nem vállalták a nevüket, mert tartanak a retorzióktól, de nem a fuvarszervezőiktől félnek – fejtegették. Egy fóliázás 150–250 ezer forintba kerül, és akkor a szabályozó által elvárt további szolgáltatások ezenfelüli terheiről még nincs is szó. Ez azonban csak az egyszeri költség, sok esetben ha ezt a fóliát leszedik, akkor derül ki, olyan sérüléseket okoz/okozott – például egy baleset miatt újrafestett területen –, amely ismét kiadásokat jelent a tulajdonosnak, ha azt rendbe szeretné hozatni. További érveket is felhoztak lapunknak: egyre többet hallani körükben olyanokról, akik a közelmúltban hitelre megvették az autójukat, ám az átszínezéshez a kocsit lízingelő bank nem járult hozzá. Ha a sárgítást végigviszik, akkor több száz, akár ezer sofőr is elvesztheti az állását – jósolták –, mert ennek terheit az egyéb járulékos költségekkel együtt már sokan nem tudják kitermelni. Ha a kormány ilyen mértékű állásteremtést nagy ünneplés mellett kommunikál, akkor egy hasonló mértékű állásvesztés veszélyére, annak okaira talán jobban kellene figyelni – magyarázták.

Le akarják húzni az autókról az újabb „bőrt”
Le akarják húzni az autókról az újabb „bőrt”

Tegnapi összesítésük szerint egyébként jelenleg több mint 500 tagja van a csoportjuknak. A pertársasághoz egyébként az elsőfokú ítéletig még csatlakozni lehet.

Hangsúlyozták lapunknak: a „mozgolódás” és a szervezés nem a fuvarszervezőkön keresztül történt, ők ebben nem vettek részt, a munkát kizárólag sofőrök önkéntesen vállalták, és az elképzelés, a tervezés és a fejlemények híre is szájról szájra terjedt. A fuvarszervezők az URH-rádiókon ugyanis nem engedték az akciójukkal kapcsolatos információkat terjeszteni, ezen nincs is mit csodálkozni – fogalmaztak, s nem is lepődtünk meg. Ennek ellenére a taxisok körében már most nagy híre van a kezdeményezésnek, s elmondásuk szerint immár minden meghatározó társaságtól érkezett „tag”. Mint lapunknak elmondták: ahhoz, hogy érdemi fejlemények is legyenek, azaz pert indítsanak, a megfelelő lépéseket meg is tették, s jogi képviselőjüktől, Mester Csabától kedden–szerdán kapják meg a szükséges papírokat a társaság tagjai. Mester Csaba arra alapozza a beadványt, hogy a főváros az egyéni tulajdonhoz való jogot korlátozza az általa kötelezően előírt színezéssel. Ez egyébként a rendelkezési jogot is sérti – jegyezték meg lapunknak. A főváros – álláspontjuk szerint – valós közérdekkel nem tudja indokolni feléjük az elvárását. Megjegyezték azt is, hogy pertársaságuk jogi képviselője ideiglenes intézkedést kér majd a bíróságtól, ami arra vonatkozna, hogy függesszék fel a rendelet egységes színre vonatkozó passzusát.

Felvetésünkre, hogy miért csak most lépnek, úgy válaszoltak: most jutott el olyan fázisba az önszerveződés, hogy ezt ilyen komoly formára tudják „összedolgozni”. Ezenfelül mindenképpen szerették volna hallatni hangjukat. A fővárosi önkormányzat taxirendelettel kapcsolatos tárgyalásain ugyanis rendre olyan emberek vettek részt, „akiknek semmi keresnivalójuk nem volt ott”. Az utcán dolgozó sofőrök nagyon kevés lehetőséget kaptak – állítják –, hogy ez megváltozzon, most saját kézükbe veszik sorsukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.