Hírvilág

Magyar Telekom: a hatodik A+ minősítés

Megjelent a Magyar Telekom 2012-es Fenntarthatósági jelentése, amely ismét – immár hatodik éve – a legmagasabb, A+ minősítést érdemelte ki a Global Reporting Initiative (GRI) nemzetközi szintű, külső fél által hitelesített irányelvek szerint. Ez azt jelenti, hogy a vállalat fenntarthatóságra irányuló tevékenysége teljes mértékben megfelel az átláthatóság és az összehasonlíthatóság feltételeinek.

A dokumentum szerint 2012 egyik kiemelendő eredménye az volt, hogy a vállalatcsoport szén-dioxid-kibocsátása egy év alatt 8,8%-kal, 2004-hez képest pedig 22%-kal csökkent, s az árbevétel 14,7%-a származott a fenntartható fejlődést támogató termékek és szolgáltatások értékesítéséből.

A jelentés teljes terjedelmében a www.telekom.hu oldalon olvasható.

A Magyar Telekom aktív szerepet vállal társadalmi téren is: idén szeptember 28-án hatodik alkalommal rendezi meg a Fenntarthatósági Napot a Millenárison. A rendezvény alapvető célja a szemléletformálás, a fenntartható fejlődés terén született új ötletek és megoldások bemutatása, s a segítség a tudatos életvitel kialakításában.

Bővebben: www.fenntarthatonap.hu

Jótékonysági tanszergyűjtés

A tavalyi siker után idén is jótékonysági tanszergyűjtést rendeztek a Zöld Pardonban. A 15 éves budapesti szabadtéri szórakozóhely és az augusztus 25-ig fellépő művészek arra kérték a rajongókat, hogy az esti koncertekre vigyenek magukkal új vagy használt, de még jó állapotú iskolaszereket – pl. iskolatáskát, tolltartót, földgömböt, füzetet, vonalzót, körzőt, számológépet, radírt, tollat, ceruzákat, vízfestéket és zsírkrétát. Az adományokat a kijelölt gyűjtőponton lehetett leadni. Az akció befejeztével az ajándékokat az Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el olyan nehéz helyzetben élő, rászoruló családoknak, amelyeknek nehézséget okoz az iskolakezdés.

Fogyatékosságbarát munkahelyek

A Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be a Fogyatékosságbarát munkahely elismerést azzal a céllal, hogy elősegítse az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását. Az elismerés elnyerésére azok a munkáltatók pályázhatnak, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat. A most kiírt pályázat benyújtásának határideje 2013. szeptember 15.

Az elismerést minden évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen adja a pályázati feltételeket sikeresen teljesítő munkáltatóknak.

A Fogyatékosságbarát munkahely elismerés alapja a folyamatos fejlesztés. A pályázó szervezetnek a jelentkezési lapon kell meghatároznia azokat a rövid távú (3 hónapon belül megvalósítandó) és középtávú (2 éven belül megvalósítandó) fejlesztéseket, amelyeket a fogyatékos személyek toborzása, foglalkoztatása és megtartása érdekében tervez.

Bővebben: www.bmknet.hu

TeSzedd! – összefogás a tiszta Magyarországért

A külföldi minta alapján szerveződő TeSzedd! önkéntes akciót 2013. szeptember 14-én immár harmadik alkalommal rendezik meg. Célja, hogy összefogja azokat a lakosokat, akik tenni szeretnének azért, hogy tisztább környezetben éljünk, ezért egy napot arra szánnak, hogy megtisztítják lakóhelyüket és környékét a gazdátlan szemétkupacoktól.

A részt venni szándékozók előzetes regisztrációt követően be is jelenthetnek olyan területeket, amelyekre ráfér egy komoly nagytakarítás. A javasolt gyűjtési pont ezután megjelenik a www.teszedd.hu portál nyitóoldalának térképén is. Minden részletről (pontos helyszín, találkozás időpontja, a gyűjtőpont koordinátorának az elérhetősége stb.) a jelentkezők a rendezvényt megelőző héten a megadott e-mail címre kapnak tájékoztatást. A szemétszedéshez szükséges zsákokról és kesztyűkről a szervezők gondoskodnak, az összegyűjtött szemét elszállítását a helyi közszolgáltatók végzik el legkésőbb 2013. szeptember 21-ig.

Bővebben: www.teszedd.hu

Esély a hátrányok leküzdésére

Az SOS Gyermekfalvakban 2013 szeptemberében zárul az a kétéves, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló program, amelynek célja a hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztése, s az elszenvedett traumák feldolgozása. Az SOS Gyermekfalvakban olyan gyerekek nőnek fel, akik haláleset, elhanyagolás, bántalmazás vagy a család széthullása miatt kényszerülnek nélkülözni vér szerinti szüleiket.

Az elszenvedett traumák feldolgozása és a korai életszakasz fejlődésének hiányosságai miatt meghatározó fontosságú az itt felnövő gyerekek számára a keletkezett hátrányok leküzdése.

A pályázaton elnyert támogatás e téren nyújt kiemelkedő segítséget.

Vásárlói elismerés

Egyre több magyar fogyasztó hajlandó többet fizetni egy termékért vagy szolgáltatásért, ha tudja, hogy az azt előállító, illetve azt nyújtó vállalat közvetlenül támogat társadalmi célokat. Ilyen esetben száz főből negyvenhárman készek magasabb áron is vásárolni.

Két évvel ezelőtt mindössze 32-en nyilatkoztak így – derül ki a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató cég kutatásából, amely a vállalatok felelősségvállalásáról készült. A kutatás keretében ötvennyolc országban több mint 29 ezer internethasználót kérdeztek meg. Az országok 74%-ában emelkedett azok aránya, akik hajlandók több pénzt kiadni, ha a társadalmi felelősségvállalásban aktív vállalatoktól vesznek valamit.

Üzleti Élet a Környezetért díj 2013

A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Munkacsoportja 2013-ban is keresi azokat a vállalkozásokat, amelyek méltóak az Üzleti Élet a Környezetért díjra. Az idén kilencedik alkalommal kiírt pályázatra négy témakörben lehet jelentkezni: Menedzsment, Termék és szolgáltatás, Folyamatok, valamint Nemzetközi üzleti együttműködés.

Beadási határidő: 2013. október 15.

Bővebben: www.hblf.org

Út a felsőoktatásba

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdetett meg a 2013/2014-es tanév őszi és tavaszi félévére az Útravaló Ösztöndíjprogramon belüli, Út a felsőoktatásba elnevezésű, esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási alprogramban való részvételre. A 2012 szeptemberében indult program célja a hátrányos helyzetű tanulók továbbtanulási esélyeinek növelése. A kiírás szerint megfelelő számú és tartalmú pályázat esetén a támogatottak legalább 50%-áig roma származású jelentkezőket kell bevonni. A pályázatok támogatására felhasználható keretösszeg kétszázmillió forint.

Beadási határidő: 2013. szeptember 8. Bővebben: www.emet.gov.hu

Pályázat civilszervezeteknek

Az SAP Hungary és a CSR Hungary pályázatot hirdetett civilszervezetek számára hátrányos helyzetű gyermekek oktatás-képzésére. A nonprofit szervezetek három kategóriában pályázhatnak a szociálisan hátrányos helyzetű, a fogyatékkal élő, valamint az értelmi sérült fiatalok és gyermekek oktatásképzésére irányuló programokkal.

A nyertes pályázók 0,5–2 millió forint közötti támogatást kaphatnak.

Bővebben: www.csrhungary.eu

Informatika a látássérültekért

Az azonos elnevezésű alapítvány kezdeményezése nyomán, önkéntes felolvasók közreműködésével, az interneten meghallgathatóvá és letölthetővé váltak a nyomtatásban megjelent újságcikkek a hazánkban élő több mint százezer látássérült ember számára.

A www.laprolhangra.hu oldalnak jelenleg több mint 430 látássérült hallgatója és mintegy 660 önkéntes felolvasója van. A weboldal egyfajta hangosújság, amely kiváló lehetőséget kínál a beszélgetésre, vitatkozásra is. Működtetőinek célja, hogy folyamatosan bővítsék a kínálatot, és fejlesszék a szolgáltatásokat. A segíteni szándékozók a 13600-as Adhat vonal hívása után a 29-es kód megadásával 250 forinttal támogathatják az alapítvány kezdeményezését.

Több mint egymilliárd forint nonprofit szervezeteknek

Idén 128 magyar civilszervezet csaknem 3,56 millió eurót, vagyis több mint egymilliárd forintot nyert el az Európai Gazdasági Térség/Norvég Civil Támogatási Alap pályázatain – jelentette be Tove Skarstein, Norvégia budapesti nagykövete. Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap átfogó célja, hogy segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában. Ezen belül kiemelt figyelmet fordítanak az emberi és kisebbségi jogokra (etnikai, vallási, nyelvi, valamint szexuális orientáció alapján), a jó kormányzásra és átláthatóságra, a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni harcra, a megkülönböztetés és a társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység és kirekesztés elleni fellépésre, valamint a nemek közti egyenlőségre, beleértve a nemi és családon belüli erőszakot.

2014-ben várhatóan két további pályázati fordulóra kerül sor, és idén ősszel újabb ösztöndíjas pályázatokat is meghirdetnek.

Bővebben: www.norvegcivilalap.hu

Autók az utcai szolgálatoknak

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma augusztus elején kilenc személyautót adott át a Budapesten és hat vidéki városban – Debrecen, Miskolc, Szeged, Székesfehérvár, Nagykanizsa, Pécs –működő utcai szolgálatoknak a szociális munka és a hajléktalanellátás segítésére. Soltész Miklós államtitkár közölte: hamarosan újabb pályázatot írnak ki, ennek kerete ismét 30 millió forint lesz, amit a jövő év első felében majd újabb kiírás követ.

A Hajléktalanokért Közalapítvány által kiírt felhívásra 28 pályázat érkezett be. A kiadott sajtóközlemény szerint az állam az idei évben mintegy 500 millió forinttal 83 utcai szociális szolgálatra érvényes működési engedéllyel rendelkező szervezetet támogat.

Civil falu a SZIN-en

Civilszervezetek is nagy számban érkeztek az idei, 2013. augusztus 21–24. között megrendezett Szegedi Ifjúsági Napokra. A fesztivál ugyanis nemcsak a koncertekről szólt, hanem lehetőséget nyújtott olyan egyesületek bemutatkozására is, amelyek karitatív, kulturális vagy más hasznos tevékenységet folytatnak a Dél-Alföldön. A rendezvényen a civilszervezetek minden korábbinál nagyobb számban képviseltették magukat, több mint 60 egyesület és szervezet volt jelen.

Pályázat fogyatékkal élőket segítő szervezeteknek

Augusztus végéig jelentkezhetnek a civilszervezetek arra a pályázatra, amelyet 113 millió forintos keretösszeggel írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az önálló életvitelt és a jobb életminőséget elősegítő szabadidős és képzési programok támogatása 0,5-8 millió forintig terjedhet. A pályázat lebonyolítását a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit K . végzi. Ennek ügyvezető igazgatója, Farkas Edit a sajtótájékoztatón arról beszélt: minél kreatívabb és újszerűbb programokat várnak, korábbi jó példaként a gyógyúszási és a lovaglási programokat említette. Gruiz Katalin, a Down Alapítvány elnöke arra hívta fel a figyelmet: nemcsak akadálymentes liftekre és mosdókra van szükség, hanem arra is, hogy akadálymentesítsék a hivatali ügyintézést, s az ügyfélszolgálatokon olyan emberek üljenek, akik megértik a siketeket, az értelmi fogyatékos vagy éppen idős embereket.

Norvég Alap – új pályázatok

Az új támogatási ciklus első pályázati felhívásait a Zöld ipari innováció, valamint a Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés elnevezésű programokra írták ki. A Zöld ipari innováció célja a zöldvállalkozások versenyképességének erősítése, a meglévő iparágak zöldebbé tétele és a zöldinnovációk elterjesztése. A program megvalósítására 24,2 millió forint áll rendelkezésre. A Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés célja az önkormányzatok által nyújtott közszolgáltatások minőségének javítása, illetve a helyi gazdaságfejlesztés előmozdítása. A pályázati felhívás keretösszege 6,8 millió euró. A támogatásra kizárólag magyarországi önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot, legalább egy norvég és egy magyar partnerrel együttműködésben, angol nyelven.

Részletes információ:

www.nora.norvegalap.hu

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.