Fesztiválról fesztiválra

A nyár a fesztiválok és a szabadtéri programok ideje. Így volt ez az O.K. Központ esetében is, amelynek szakemberei négy nagy rendezvényen és egy négyhetes táborban több ezer diákkal találkozhattak.

Az OTP Fáy András Alapítvány általműködtetett O.K. Központ (Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja) 2012. novemberi megnyitása óta már több mint ötezer fiatalnak nyújtott ingyenes pénzügyi és gazdasági tréninget. A nyári szünidő alatt sikerült ezt a számot is jócskán meghaladni. A találkozások – ha már a nyár a szabadtéri programok évszaka – ezúttal a modern oktatási eszközökkel felszerelt tréningtermek falain kívülre koncentrálódtak.

Az O.K. Központ részt vett a Volt Fesztiválon, az OTP Bank által támogatott Veszprémi Utcazene Fesztiválon, a Sziget Fesztiválon, valamint a kecskeméti repülőnapokon is. Az alapítvány munkatársai színes programkínálattal és praktikus ajándékokkal fogadták az érdeklődőket, hiszen a központ tréningjeit is leginkább a játszva tanulás (edutainment) jellemzi; szórakoztató programok révén még a komplex, nehéznek tűnő anyag is könnyebben átadható.

Az alapítvány a fesztiválok mellett egy négyhetes gazdasági tábort is szervezett Balatonfenyvesen, amelyen négy turnusban összesen 120 diák ingyenesen vehetett részt. A tábor tematikája az O.K. Központtól megszokott pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismeretekre épült. – A négy hét alatt az ország több pontjáról érkeztek fiatalok, Nyíregyházától Sopronig, Kiskunhalastól Székesfehérvárig. A táborlakók összetétele nagyon színes volt, találkoztunk halmozottan hátrányos helyzetű és rendezett anyagi és családi körülmények közt élő diákokkal is, voltak, akik komoly munkatapasztalattal vagy konkrét elképzeléssel rendelkeztek, és olyanok is, akiknek szinte semmiféle tervük nincs a jövőjükkel kapcsolatban – számolt be tapasztalatairól Dimény Katalin, az O.K. Központ egyik trénere.

A táborban mindenki tanulhatott valami hasznosat családi háttértől és képzettségtől függetlenül. A trénerek külön hangsúlyt fektettek arra, hogy a fiatalok, bármilyen körülmények között nevelkedjenek is, a rájuk szabott képzésnek köszönhetően a jövőben tudatosabban, több használható pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási információval rendelkezve, magabiztosan kezeljék környezetük kihívásait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.