Nem fizet, inkább fellebbez a kormány

A kormány a strasbourgi bíróság nagykamarájához fordul a 98 százalékos különadó ügyében.

A fellebbezéshez hasonló eljárásban azt szeretné elérni, hogy változtassák meg a bíróság májusi ítéletét, amelyben kimondták, hogy az adó sérti a tulajdonhoz való jogot, és a bíróság 3,2 millió forint kártérítést plusz az eljárás költségeit ítélte meg az N. K. M. monogramú felperesnek. Azóta a strasbourgi bíróság több másik, 98 százalékos adó miatt megindított ügyben is elmarasztalta Magyarországot, így a kormány most, a határidő utolsó napján döntött úgy, hogy valamennyi ügyben a testülethez fordul – értesült az Index.

A strasbourgi bíróságon első fokon a hét bíróból álló kamarák döntenek az ügyekről. Ha valamelyik félnek nem tetszik az ítélet, a bíróság nagykamarájához fordulhat, ahol már tizenhét bíró vesz részt a döntésben. Az október–november környékén derülhet ki, hogy a nagykamara akar-e foglalkozni az üggyel. Ha igen, az eljárás még sokáig eltarthat. (Nol.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.