Megelőző csapás a Ciscónál

Négyezer fős elbocsátással igyekszik rendezni sorait a hálózati berendezéseket gyártó Cisco Systems. Az amerikai cég „megelőző intézkedésként” küldi el minden huszadik dolgozóját, célja a nyereségtermelő képesség fenntartása és – lehetőleg – fokozása.

A cég legutóbbi üzleti negyedévében 18 százalékkal tudta növelni profitját, így a leépítés létkérdésnek nemigen nevezhető. A Cisco 12,4 milliárd dolláros forgalom mellett 2,27 milliárdos nyereséget ért el. John Chambers vezérigazgató viszont épp a gyengülő üzletmenetre hivatkozva vette védelmébe az 550 millió dolláros költséggel jár intézkedést. Mint mondta, számos országban a csalódást keltő gazdasági fellendülés hátráltatja eladásaikat és emiatt a termékszerkezetükön is változtatni kényszerülnek.

Példaként hozta fel Ázsiát, ahol forgalmuk három százalékkal esett vissza, ezen belül különösen aggasztó a kínai értékesítés hatszázalékos zsugorodása. Reménysugárt jelent ezzel szemben, hogy hazai megrendeléseik öt százalékkal bővültek. Mindezek ellenére a júliussal zárult negyedévben mért hatszázalékos forgalomnövekedés 3-5 százalék közöttire zsugorodhat a folyó negyedévben – írja a The Wall Street Journal. A gyengülő kilátások és a leépítések hírére 9,95 százalékot zuhant a Cisco árfolyama a tőzsdezárás utáni kereskedésben.

A befektetők minden bizonnyal túlreagálták az eseményeket – hívják fel a figyelmet elemzők, emlékeztetve arra, hogy a világ legnagyobb hálózati berendezésgyártójának helyzetértékelése rendszerint reális, jó előre látják a bekövetkező piaci folyamatokat, ezért időben, sőt idő előtt tudnak reagálni rájuk. A Ciscóra emiatt egyfajta váteszként tekint a technológiai szektor. A többezres leépítések egyébként nem példa nélküliek a cég életében. Legutóbb, 2011-ben két gyengébb, de nyereséges negyedéves teljesítmény hat és fél ezer dolgozó állásába került. Most a középszintet érik majd komoly vérveszteségek, ugyanis Chambers a vállalati bürokrácia leépítésére tett félreérthetetlen utalásokat. A vezérigazgató úgy látja, gyorsabb, rugalmasabb döntéshozatalra van szükség, és a stratégiai feladatok végrehajtása nem akadhat el a bürokrácián.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.