Japán visszavett a növekedési tempóból

Csalódást keltő második negyedéves növekedési adatot közölt a japán kormány. A szigetország gazdasága a 3,6 százalékos előzetes várakozásoktól messze elmaradva, csak 2,6 százalékkal javított az egy évvel ezelőtti teljesítményen. Az első negyedévben még 3,8 százalékos bővülési ütemet mértek a statisztikusok. A lakossági fogyasztás alakulásával végre nincsen gond, viszont a vállalatok költekezési hajlandósága nem javult az utolsó hat hónapban, lassítva ezzel a kilábalási folyamatot. A céges beruházások 0,4 százalékkal estek vissza 2012 júniusához képest. Ezt az inaktivitást akár hálátlanságnak is lehetne nevezni, ugyanis a Bank of Japan (BoJ) a jen folyamatos gyengítésével az exportra dolgozó nagyvállalatok és beszállítóik nyereségét és versenyképességét növelte, ők viszont pluszbevételeiket nem forgatják vissza a termelésbe – egyelőre.

Mindamellett a GDP-adat nem okozott földindulást a tokiói tőzsdén, ahol a helyi vállalatok teljesítményét mérő Topix index 0,4 százalékkal mérséklődött, miközben Abe Sindzó decemberi kormányalakítása és a névadójáról Abenomicsnak elkeresztelt gazdasági reformpolitika elindítása óta 42 százalékkal erősödött. A jen 0,3 százalékkal értékelődött le a dollárhoz képest, és a 96,5-es szintnél járt.

Sindzó azzal nyerte meg a választásokat, hogy szerkezeti reformokat, erős monetáris és fiskális gazdaságösztönző programot hirdetett az országot másfél évtizede sújtó defláció megtörésére. Ez még nem következett be, de a trend biztató, júniusban már csak 0,2 százalékkal csökkentek az árak az egy évvel ezelőttihez képest.

A mostani gyenge GDP-adat dilemma elé állítja a japán kormányt, amely kétlépcsős áfaemeléssel próbál pluszpénzhez jutni, hogy fedezetet teremtsen a szerkezeti reformokhoz. A jövő áprilisra tervezett első lépésben három százalékponttal növelnék a forgalmi adó ötszázalékos kulcsát. Egyelőre nagy a bizonytalanság annak megítélésében, hogy az áfaemelés eléri-e célját, kellő bevételt hoz-e, remélve, hogy a fogyasztást nem veti vissza drasztikus mértékben. Az eddigi adatok alapján még nem lehet biztonsággal állást foglalni a kérdésben – hangsúlyozta Akira Amari gazdasági miniszter, aki szerint a vállalati beruházások fellendülése jócskán megkönnyítené a döntéshozók dolgát. Az áfakulcs kérdésére a GDP részletes adatainak szeptember eleji publikálása után térnek vissza, de biztos ami biztos, már felállítottak egy bizottságot, amely az adóemelést és annak lehetséges alternatíváit fogja vizsgálni. Közgazdászok szerint hiba lenne máris temetni az Abenomicsot, a rendszer finomhangolásával tartós növekedési pályára lehet állítani a japán gazdaságot. Megjegyzik, hogy a mostani 2,6 százalékos GDP-adatot is sokan megirigyelhetik, s hogy a monetáris lazítás fokozásával pedig még nagyobb lendületet lehetne adni a gazdaságnak. Erre van is hajlandóság a kormánnyal szorosan együttműködő Bank of Japan új vezetése részéről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.