Arculatváltás előtt a Yahoo!

Tizennyolc év után lecseréli megszokott lila logóját az internetes szolgáltatóipar egyik úttörője, az amerikai Yahoo!, ezzel is jelezve azt a pozitív változást, ami Marissa Mayer vezérigazgató tavaly júliusi színre lépésével következett be.

A Yahoo! nem tűnt el a süllyesztőben, megőrizte önállóságát, noha egészen az utóbbi időkig nyereségtermelésben – finoman szólva – nem tartozott a rekorderek közé. Az utóbbi években a helyben járás jellemezte a cég életét, stratégák és vezérigazgatók jöttek-mentek, mígnem a Yahoo!-tulajdonosok végre hoztak egy megkérdőjelezhetetlen döntést: leigazolták a legnagyobb konkurens, a Google egyik topmenedzserét, a 37 éves Marissa Mayert, aki hat hónapos terhesen látott neki az évek során felhalmozott jelentős versenyhátrány ledolgozásához. A lendület mind máig tart, a Yahoo! pénzügyi mutatói egyre látványosabbak, ezt elismerve az elmúlt egy évben a részvényárfolyam 15-ről 27 dollárra nőtt, bár ezt a tempót sokan indokolatlanul gyorsnak tartják. Az idei második negyedévben 7 százalékkal, 1,14 milliárd dollárra csökkent ugyan a Yahoo! forgalma az egy évvel ezelőttihez képest, de a csaknem ezer fő elbocsátásával járó karcsúsítási és átszervezési program hozadékaként 227-ről 331 millió dollárra nőtt a nyereség. A hirdetési bevétel alakulása azonban aggaszthatja a befektetőket. A dinamikusan növekvő online reklámpiacon tapasztalt egyszázalékos visszaesésre, az 1,07 milliárd dollárra mérséklődő bevételre ugyanis senki, még Marissa Mayer sem számított.

A múlt évi statisztika alapján viszont a Yahoo! ma már a harmadik legnagyobb internetes keresőnek számít. A keresések 65 százalékát lebonyolító Google első helye megingathatatlan, őt a kínai Baidu követi, míg a negyedik helyen az orosz Yandex áll, megelőzve a Microsoft Bing nevű keresőjét.

Nemcsak a nyereség, hanem maga a cég is növekedésnek indult az elmúlt egy évben: csaknem két tucat kisebb-nagyobb internetes vállalkozást olvasztott magába, közülük a májusban 1,1 milliárd dollárért megvett Tumblr volt a legnagyobb falat. De a saját portáján is rendet tett, meglévő portáljait, levelezőrendszerét és alkalmazásait például felfrissítette, bővítette.

Mayer biztos kézzel válogatja ki „áldozatait”, megszerzi őket, majd integrálja a Yahoo!-ba. Ezt a hirdetők és az ügyfelek díjazzák is, igaz, a felhasználók körében nem minden változtatás arat osztatlan sikert, de ez más internetes cég esetében sincs másképp.

A logó lecserélésének is lesznek ellenzői. Az arculatváltást a Yahoo! egy hónapos kampánnyal vezeti be, mindennap egy-egy újabb variánst tár a felhasználók és a közvélemény elé. Az szeptember negyedikén derül ki, hogy a harminc logóváltozat közül melyik lesz a befutó. A döntést a hírek szerint maga Mayer hozza majd meg, az esélyesekről internetes szavazást sem tartanak a portálon. Kathy Savitt marketingigazgató szerint az új logónak a Yahoo! elmúlt időszakát jellemző innovatív szellemiséget kell majd tükröznie – bármit jelentsen is ez. A lényeg: ezt a Yahoo!-t még a logó szintjén is meg kell különböztetni elődjétől. Szakértők szerint az arculatváltás komolyságát megkérdőjelezi, hogy – nap nap után – összesen harminc változattal szembesülhetnek a felhasználók, azaz túl széles a merítési kör.

A Yahoo! egyébként az utolsó nagy internetes cég, amely eddig kitartott eredeti logója mellett, legutóbb a Microsoftnál, az eBaynél és az AOL-nél történt ilyen „ráncfelvarrás”. A logóváltás rizikót is hordoz, példa erre a GAP ruházati kereskedő cég esete, amely a hagyományos, kék négyzetbe ágyazott GAP feliratot 2010-ben leváltotta egy ugyanolyannal, csak a háttérül szolgáló kék bokszot lekicsinyítette, és kitevő pozícióba, azaz a jobb felső sarokba helyezte át. A felzúdulást tapasztalva egy héten belül önként állították helyre az eredeti állapotot – emlékeztet a Washington Post.

A Yahoo! központja Kaliforniában. A vezetés után a táblát is lecserélik
A Yahoo! központja Kaliforniában. A vezetés után a táblát is lecserélik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.