Éves szinten a hiány

A következő öt hónapban már 30 milliárd forintnyi hiányt se termelhet meg a költségvetésben Varga Mihály. Feltéve, hogy a nemzetgazdasági miniszter tartani kívánja a célkitűzéseit, és valóban a GDP 2,7 százalékára kívánja lefaragni a deficitet az után is, hogy az Európai Unió kiengedte Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. Mindenesetre az első hét hónapban a legfrissebb jelentés szerint a költségvetés központi alrendszereiben 851 milliárd forint deficit jött össze, ami az egész évre tervezett 879 milliárd 97 százaléka.

A büdzsének a július pocsékul sikerült: a hetedik hónapban 129,5 milliárdos deficitet sikerült összehozni, pedig eddig a nyár közepén általában jól teljesített a büdzsé. Tavaly példának okáért 80 milliárdos pluszban zárt júliusban. Egyelőre nem tudni, miért volt ilyen rossz a július. A tárca közleményében csak a szokásos mantrát ismételgeti arról, hogy az adatokat miért nem szabad összehasonlítani a tavalyiakkal. Ezek ráadásul előzetes számok, a részleteket csak a hónap végén lehet megtudni, most csak annyi látszik: a központi költségvetésnél némileg elmaradnak a bevételek az időarányos szinttől, míg a kiadások némileg meg is haladják azt.

Természetesen a júniusi részletes adatokból és az első negyedév teljes körképét tükröző KSH-jelentésből már lehet tudni, mi az oka a költségvetési problémáknak. Egyrészt a túltervezett áfabevétel, de a tranzakciós illetékből származó összegek is hiányoznak a büdzsének – ezek miatt kellett Varga Mihálynak két csomagot is bejelentenie. Miután a rezsicsökkentésekkel lehúzott inflációt jelentős mértékben meghaladó nyugdíjemelés fixen viszi a bevételeket, a kieső összegeket pótolni kell. Ez történt a csomagokkal, csakhogy a hatásuk még nem látszik a számokban: júliusban az adóemelések még nem léptek ugyanis életbe. A második fél év jobb lehet, hiszen csak az extraadókból több mint 150 milliárdos bevétel jöhet be. Ebből a szempontból a júliusi adatok még nem teljesen mérvadók, az augusztusi, de még inkább a szeptemberi számok után többet lehet majd mondani arról, hogy az új adókkal, elvonásokkal együtt tartható-e a hiányszám.

Megy az IMF, csökken a tartalék

A jegybank tegnapelőtt visszafizette az IMF-től a tartalék növelésére felvett 1,4 milliárd eurós hitel fennálló 721 millió eurós részét. Várhatóan a kormány is hasonló lépést tesz (vagy tett) a napokban, az IMF-nek a maradék 2,2 milliárd eurót augusztus 12-ig törlesztjük. Ez esetben a devizatartalékok szintje valószínűleg a 2010-es szint alá süllyed. Július végén ez 33,7 milliárd euró volt, három hónap alatt 2,1 milliárddal csökkent. (Hírösszefoglalónk)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.