Álom a jobb osztályzat

A leminősítést előrejelző negatív kilátással tartja továbbra is a magyar bankrendszert a Moody’s legfrissebb jelentése. Ez azt mutatja: nem igazán hatotta meg a magyar gazdaságpolitika értékelése során a hitelminősítőket az a tény, hogy Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még az Európai Bizottság ezt megalapozó döntése után nyilatkozta azt a Népszabadságnak: a kabinet el szeretné érni, hogy a nemzetközi hitelminősítők jobb osztályzatot adjanak a magyar adósságra.

A Moody’s ugyan most nem az állami adósságról adott ki jelentést, hanem a bankrendszerről, de lépésük arra utal: nem igazán ítélik meg kedvezően az itteni gazdaságpolitikát. Ennek egyik jele, hogy a nemzetközi hitelminősítő az idén csupán 0,2 százalékos GDP-növekedést vár, „a gyenge exportkereslet és a nem megfelelő befektetési környezet” miatt.

A bankrendszer kilátását részben azért tartják negatívban, mert működési környezetük gyenge – az alacsony növekedés mellett a magas adóterhelés is rontja a jövedelmezőséget. Ezen kívül azonban tovább romlik a hitelek minősége is (a magas a munkanélküliség mellett kockázat a devizahitelek jelentős aránya is). Ráadásul maguk a pénzintézetek is még mindig jelentősen ki vannak téve a devizafinanszírozásnak, valamint az anyabankok tőkeellátási hajlandóságának.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.