A palackos gáz átlagárát 5112 forintra lőtték be

A július elsejétől hatályos tízszázalékos rezsicsökkentés egyik „szenvedő alanya” a palackos és a tartályos propán-bután gáz. Azt viszont, hogy a kereskedők valójában milyen tarifákkal dolgozhatnak, csak tegnap tette közzé rendeletében a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH). Itt is különbséget tettek a tavaly december 1-je előtt és az utána indult vállalkozások között.

Az elmúlt háromnegyed évben megnyitott PB-gáz-kereskedések – a rendelet értelmében – bruttó 5112 forintnál többet nem kérhetnek a 11,5 kilogrammos PB-gáz-palack cseréjéért.

Ezt úgy vezették le, hogy számításuk szerint tavaly december 1-jén az akkor üzemelő kiskereskedők 5681 forintos átlagárat alkalmaztak. (Az idő tájt mi ötezer forintnál alacsonyabb tarifákat is láttunk, míg az egyes nagyobb kereskedőknél a hatezer forint közeli cseredíj sem ment ritkaságszámba.) A törvény szerint július 1-jétől minden PB-gáz-kiskereskedőnek a tavaly decemberi áránál tíz százalékkal olcsóbban kell értékesítenie a cserepalackot. Ennyiben rugalmas a rendszer, hisz minden cégnek a saját akkori árához képest kellett most július 1-jén csökkentenie az árat. Az akkor még nem létező cégek számára viszont a MEKH ezen átlag alapján képzett egy kötött felső árat. Kérdésünkre a hivatal megerősítette: a kötelezően betartandó maximumár csak az új piaci szereplőkre vonatkozik, a korábban is működő cégekre nem. Saját korábbi árukhoz képest viszont július 1. óta nekik is legalább tízszázalékos kedvezményt kell biztosítaniuk. Lapunk tegnap az interneten közzétett, tehát már tíz százalékkal csökkentett tarifák között 4700–5700 forint körüli árszórást tapasztalt.

A MEKH által közzétett adatokból könnyen számítható, hogy a hatóság a korábbi piaci számok alapján az újonnan megjelenő kiskereskedőknek 15,7 százalékos árrést garantál, amennyiben mindenki a lehető legmagasabb árat alkalmazza. Hasonló szabály érvényesül a tartályosgáz-rendszereknél, bár a kedvezményből itt csak a lakossági fogyasztók részesülhetnek. Azok a tartályosgáz-szolgáltatók, amelyek december 1. után léptek piacra, júliustól legfeljebb 1299 forintos alap- és 770,77 forintos köbméterenkénti gázdíjat számíthatnak fel.

Friss alapítású PB-gáz-forgalmazók a tartályos propánt kilogrammonként 436,18, a tartályos PB-t 410,12 forintnál többért nem adhatják a lakosságnak. Ezek az árak szintén tíz százalékkal alacsonyabbak a többiek tavaly december 1-ji számított átlagánál.

Az új kiskereskedők által fizetendő árakat a MEKH forgalmazónként határozta meg. E szerint a Magyar Gáz Depó3780, aKEG4207, aMol4374, aPrímagáz4398, aFlaga Gáz4433, aTotal pedig 4678 forintért értékesíthet egy 11,5 kilós palackot az új telepeknek. Ez a lista a piaci szereplők közötti markáns hatékonyságbéli különbségekre enged következtetni.

A tevékenységüket 2012. december 1-je után megkezdő vezetékes PB-gáz-szolgáltatók, -forgalmazók és -kiskereskedők számára a hivatal által 2013. augusztus 1-jén közzétett átlagárak szolgálnak a tízszázalékos csökkentés alapjául – teszik hozzá.

Értesülésünk szerint iparági körökben az árak cégek szerinti közzététele kisebb felzúdulást okozott. Ebből nem látszik, hogy milyen kedvezményt biztosít egy forgalmazó a nagyobb vevőinek. Ráadásul egyesek hiányolnak a listáról meghatározó, jellemzően külföldről szabványos töltött PB-palackokat olcsóbban behozó társaságokat.

A MEKH a dokumentum kapcsán leszögezi: július 1-jétől a hivatal figyeli a PB-árakat is. Mivel a PB-gáz-kereskedelem korábban szabad áras volt, a tarifák szolgáltatónként, kereskedőnként eltérnek. Ennek figyelembevételével, annak érdekében, hogy a tízszázalékos rezsicsökkentés ténylegesen minden fogyasztó számára megvalósulhasson, a törvény sem országosan egységes hatósági árat határoz meg, hanem a cégek 2012. december 1-jén alkalmazott áraihoz képest írja elő a tízszázalékos árcsökkentést –szögezik le.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.