Tranzitországgá váltunk az autókereskedelemben

Megugrottak júliusban az új személyautó forgalomba helyezések, ám ebből még nem vonnak le túlzott következtetéseket a kereskedők, mert továbbra sem hazai vásárlókhoz kerül minden darab, és az éves trend sem változott: használt kocsiból az utolsó hónapban is több kapott először magyar rendszámot.

Jelentősen megugrottak júliusban az új személyautó forgalomba helyezések, miközben az éves trend nem változott: használt kocsiból az utolsó hónapban is több kapott először magyar rendszámot. Az újak növekvő regisztrációjából nem érdemes túlzott illúziókat táplálni, mert továbbra sem hazai vásárlókhoz kerül minden autó.

A növekedés egyik magyarázata, hogy a magyar piacon a tavalyi regisztrációsadó-csökkentés óta egyre nagyobb szerepet kap a reexport, amit a dráguló euró és az európainál alacsonyabb nettó átlagár is ösztönöz. Tavaly még az egy-két napra itthon forgalomba helyezett, majd kivont és külföldre vitt személygépkocsik aránya kilenc százalék körül volt, idén már elérte a 15 százalékot. Ez a mennyiség az idei első hét hónap alatt regisztrált 32,4 ezer személyautó esetén 4860 darabot jelent.

Továbbra is 76 százalékos a céges beszerzés és csak minden negyedik ügyfél vásárol magánszemélyként. A JATO Dynamics forgalomba helyezési összesítése szerint júliusban 5054 új és 5671 használt személygépkocsi, valamint 893 darab 3,5 tonna összsúlyt nem meghaladó új és 632 használt kishaszonjármű került forgalomba. A személygépkocsiknál a júliusi forgalomba helyezések száma a tavalyi év azonos időszakához képest 12 százalékkal magasabb, ám az év első hét hónapjában regisztrált 32 381 új személyautó és 5537 új kishaszonjármű az előbbieknél stagnálást, utóbbiaknál 13 százalékos csökkenést jelent.

Júliusban a legsikeresebb autómárka az Opel volt 720 darabbal, az idei év első hét hónapjának statisztikájában viszont a Ford vezet 4312 darabbal, ami 11 százalékos piaci részesedést jelent. A modellek listáját júliusban és éves szinten is a Skoda Octavia vezeti 330, illetve 1839 darabbal.

Megdobták a júliusi forgalmat a gyártók előre hozott kiszállításai is, tájékoztatta lapunkat Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke, aki szerint a vakációs leállás miatt több márka felgyorsította a termelési tempót. Ez azért is érezhető jobban júliusban, mert a zuhanó európai eladások miatt egyre kisebbek a gyártók, importőrök és kereskedők raktárkészletei. A válság előtti időben még három-négy hónapra, idén takarékossági okokból már csak néhány hétre elég a kínálat. A bőség idején csak a gyárudvarokon volt ennyi autó. A termelés visszafogása miatt korlátozott az azonnali kiszolgálás, a megrendelt modellekre pedig öt-hat hónapot is várni kell.

A 2012-es teljes és az idei első negyedév jelentős visszaesése után márciusban fordultak pluszba az eladások az autópiacon. A trend folytatódására és a második fél évre 8-10 százalékos növekedésre számítunk – tájékoztatta lapunkat Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke, aki azt is elmondta, hogy a szakma megmaradásához legalább havi hétezer új személyautó forgalomba helyezése szükséges, ám az elhúzódó válság miatt ennek elérésére a szalonoknak és szervizeknek még éveket kell várniuk.

A kishaszonjárművek forgalomba helyezése esetében jelentős a visszaesés, ami részben a magánhasználatra is vásárolt típusok eladásainak megtorpanásával, részben a használók takarékosabb gazdálkodásával magyarázható, és – az MGE elnöke szerint –jelentős előrelépés itt nem is várható, sőt, folytatódik a csökkenés.

A magyarok 69 százaléka egyébként egyáltalán nem, 19,5 százaléka csak 2-3 éven belül tervez autóvásárlást és csak minden tizedik számol új, vagy használt autó beszerzésével a következő 12 hónapban – áll az egoMedia 68 ezer fő megkérdezésén alapuló felmérésében.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.