Most a vészjelzők miatt szenved a Boeing

A Boeing a vészjeladó rendszer átvizsgálására kérte a repülőit flottájukban tartó légitársaságokat. Az amerikaiak a Honeywell által gyártott helyzetjelzők biztonságosságát szeretnék ellenőriztetni, összesen 1200 repülőn.

A gyanú szerint a kérdéses eszköz felelős lehet abban a két héttel ezelőtti, a londoni Heathrow repülőterén kitört tűzben, amely az Ethiopian Airlines egyik üres 787-es Dreamlinerén okozott súlyos károkat. A Honeywell telepített vészhelyzetjelzőinek húszféle változata szolgál a különböző repülőtípusokon, az Airbus és a Boeing egyaránt alkalmazza ezeket a rádiójeleket kibocsátó eszközöket (ELT), amelyek a légi katasztrófák esetén segítik a gép megtalálását.

Az ELT-ket a gép más részében helyezik el, mint a repülési adatokat és a hangbeszélgetéseket rögzítő fekete dobozt. A Honeywell jelezte, hogy együttműködik a vizsgálat során, de mint közleményében megjegyezte, készülékeivel kapcsolatban eddig túlmelegedés vagy tűzveszély konkrét gyanúja nem merült fel. Iparági források szerint világszerte hatezer gép fedélzetén van a Honeywell által gyártott ELT.

A biztonság azonban mindennél fontosabb, ezért az amerikai légügyi hatóság múlt csütörtökön a Honeywell vészjelző kiszerelésére és tüzetes átvizsgálására utasította a 787-eseket üzemeltető légitársaságokat, de más típusokra egyelőre nem terjesztette ki a kötelező ellenőrzést. Ennek ellenére a Boeing a 717-es, a 737-es, a 767-es és a 777-es modellek üzemeltetőit is felkérte a vizsgálatra, adatgyűjtési okokra hivatkozva. Elemzők ezzel azt sugallták, hogy nem a 787-essel, hanem kifejezetten a Honeywell vészjelzőivel lehetnek gondok – írja a Reuters.

A Boeing Dreamlinereire egyébként alaposan rájár a rúd, az év elején három hónapig nem repülhettek, szintén rejtélyes tűzesetek miatt. Akkor a tűzveszélyes lítiumionos telepekkel akadt probléma, de a brit hatóságok szerint ezek ezúttal vétlenek voltak.

A másik nagy repülőgépgyártó, az európai Airbus elővigyázatosságból szintén megvizsgáltatja a vészjelzőket, de azt nem árulták el, mely típusaikat érinti az ellenőrzés. Szóvivőjük szerint az ELT-k tűzveszélyességére utaló jelet eddig nem tapasztaltak.

Elképzelhető, hogy nem az eszközzel, hanem a kábelezéssel lehetnek gondok. Erre utal, hogy az ANA japán légitársaság két Dreamlinerénél a múlt héten az ELT-t árammal ellátó telepnél fedeztek fel kábelsérüléseket, amelyek akár rövidzárlatot okozhattak volna. Az eszközöket elküldték a Honeywellnek további vizsgálatra.

A japán ANA légitársaság két Dreamlinerénél is meghibásodott a vészjelző
A japán ANA légitársaság két Dreamlinerénél is meghibásodott a vészjelző
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.