Minden jó, ha a vége jó

Idén is tízezrek vettek részt a fővárosban a Gyerek Sziget ingyenes hétvégi programjain. A jótékonysági játékgyűjtés eredményének pedig sok olyan gyerek is örülhet, akinek nem volt lehetősége a helyszínen játszani.

Nem sok fennakadást okozott június elején az, hogy a Telekom támogatásával megrendezett Gyerek Sziget a tetőző árvíz miatt a Hajógyári-sziget helyett egy időre a Flórián téri parkba költözött. Maradt a megszokott színvonal, a változatos programokat a négy hét alatt ismét több tízezer gyermek, szülő és nagyszülő élvezte.

Rongyokból virág, pillepalackból ékszer, kőből lakásdísz – ilyen egyéni és közös alkotásokra nyújtott lehetőséget a Magyar Telekom hello holnap! ligete, ahol a környezettudatosság gondolatával „játszottak”a gyerekek, s számos példával szolgáltak a kreatív újrahasznosításra.

Ismét sor került az immár hagyományos jótékonysági játékgyűjtésre, hogy örömöt szerezzenek azoknak a gyerekeknek, akiket kórházba kényszerít a betegség, vagy a távolság tartotta őket otthon. Gyerekek százai adták ajándékba korábbi kedvenc játékaikat, hogy a Telekommal együttműködő civilszervezeteken keresztül eljuttassák azokat a beteg és a nehéz körülmények között élő gyerekekhez.

Az akcióhoz csatlakozott a Fenntarthatósági Média Klub néhány tagja: az Axel Springer, a Cemp-csoport (Index, Blog.hu) és a Metropol munkatársai körében gyűjtötte a játékokat. A szerkesztőségekben kihelyezett gyűjtőládákban több mint három köbméter plüssállat, kis jármű,mesekönyv és társasjáték landolt.

A Gyerek Sziget négy hete alatt összesen tíz köbméter játék gyűlt össze, azt a zárónapon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képviseletében Romhányi Tamás, a Tölösi Péter Alapítvány képviseletében pedig Tölösi Péterné és Tölösi Krisztina vette át Márton Csillától, a Telekom senior menedzserétől.

A rászoruló gyerekek képviseletében Barabás Éva, az SOS Gyermekfalu Magyarország Alapítvány nagykövete úgy fogalmazott: – Jelentősége nem a játék mennyiségének van, hanem annak, hogy gondolunk másokra, egymásra, hiszen a segítséget, a gyerekeknek okozott örömöt nem lehet köbméterben mérni…

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.