Hírvilág

A látássérültek rehabilitációjáért

Júliusban és augusztusban a látássérültek komplex rehabilitációját segítő Fehér Bot Alapítvány munkáját támogatják azok, akik felhívják a Telekom hello holnap! Adományvonalát. Az alapítvány felmérései szerint évente négyezer ember válik különböző okokból látássérültté, közülük több száz beteg számára kifejezetten indokolt és szükséges az elemi rehabilitációs folyamatban való részvétel. Ezt a munkát segíti a Telekom adományvonalán összegyűlő pénz: az alapítvány munkájához elengedhetetlen segédeszközök értéke összesen hárommillió forint.

A 13688-as hívószám a Magyar Telekom vezetékes és mobiltelefon-hálózatából egyaránt hívható. A hívás és az SMS-küldés díja 100 forint.

Javuló pénzügyi kultúra

A Budapest Bank az oktatásért és a magyar pénzügyi kultúráért Alapítvány összesen 7,7 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesített 13 pályázót – nyolc budapesti és öt vidéki szervezetet. A 2013-as pályázaton elnyert összeg többek között középiskolai képzési programokra, nyári egyetemre, pénzügyi rendezvényekre és szakkönyvbeszerzésre fordítható. Az alapítvány 1991-es alapítása óta 626 szervezet, illetve oktatási intézmény támogatásával és mintegy 150 millió forinttal járult hozzá a hazai és határon túli pénzügyi és közgazdasági képzés fejlesztéséhez.

Lovas tábor kisiskolásoknak

Lovak a magyar népmesékben és mondákban elnevezéssel szervezett lovas tábort július első hetében a Magyar Lovasterápia Szövetség (MLTSZ) a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) fóti Lovasterápiás Központjában a Mol Új Európa Alapítvány támogatásával. A táborban főleg értelmileg akadályozott, tanulási és magatartásproblémás, autizmussal élő, hiperaktív és figyelemzavarral küzdő gyermekek vettek részt. A tizennégy kisiskolás a táborban olyan népmesékkel ismerkedett meg, amelyekben a ló fontos szerepet tölt be; a meséket meghallgatták, majd a történeteket el is játszották. A táborban a lovasterapeutákon kívül külsős terapeuták is részt vettek, akik szintén a mesék történetéhez kapcsolódva építették fel fejlesztő foglalkozásaikat.

Első lett a Kék Madár Alapítvány

2012-es teljesítménye alapján a szekszárdi Ízlelő éttermet működtető Kék Madár Alapítvány lett az idei NESsT–Citi Társadalmi Vállalkozások Verseny első helyezettje, és nyerte el az ezzel járó tízezer dollárt. A családbarát étterem tizenhárom, különféle fogyatékkal élőt alkalmaz, s nyújt az ő közreműködésükkel színvonalas és megfizethető szolgáltatást a környéken élők számára. Az Ízlelő étterem tavalyi árbevétele mintegy 22 millió forint volt.

A NESsT és a Citi Magyarország pályázatán olyan társadalmi vállalkozások indulhattak, amelyek fogyatékkal élő személyekkel, illetve más hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal foglalkoznak, és többek között a munkavállalásban nyújtanak segítséget, vagy a vidéki gazdasági lehetőségek serkentésén, a helyi közösségek erősítésén fáradoznak. Van közöttük étterem, gyertya- és papírkészítő műhely, illetve környezettudatos neveléssel, veszélyeztetett élethelyzetű fiatalok készségfejlesztésével foglalkozó vállalkozás is.

Telenor: kétnapos önkéntes programsorozat

A Telenor több mint háromszáz munkatársa állt önkéntesnek a vállalat idei, kétnapos Tedd Oda! elnevezésű programsorozatán. Voltak, akik a törökbálinti bölcsőde falait festették, mások a Telenor Ház kertjében a Magyar Vöröskereszt szakembereivel kármegelőzési és elsősegélynyújtó képzésen vettek részt, illetve az Élelmiszerbank részvételével kétszáz adag ételt készítettek a Dankó utcai Oltalom Egyesület hajléktalan lakói számára.

A sportpályán a LÁSS Egyesület látássérült labdarúgói ismertették meg a mobiltársaság önkénteseivel a vakfoci szabályait, a sportág szépségeit és kihívásait. A vállalat munkatársai beteg és értelmi sérült gyerekeket kísértek el a Budakeszi Vadasparkba, és állami gondozott gyerekekkel együtt meglátogatták a Noé Állatotthont is. Az önkéntesek új játszótéri eszközöket telepítettek a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet parkjába, és rendeztek egy Törökbálinti Családi Napot is, elsősorban helyi, nehéz sorsú családok számára. A kétnapos önkénteskedés záróakkordjaként a vállalat nagyszabású jótékonysági koncerten népszerűsítette a telefonos adományozás lehetőségét a Millenárison. A rendezvényen a Csodalámpa Alapítvány számára gyűjtöttek támogatást.

Kortárs képzőművészeti csereprogram

Idén másodszor hirdették meg az Union Biztosító és az Amadeus Művészeti Alapítvány közös nemzetközi kortárs képzőművészeti csereprogramját. A cseh, illetve észt rezidensprogramra a 35 évnél fiatalabb képzőművészek pályázhattak.

A prágai Cerny Alapítvány által működtetett Meet Factory kortárs képzőművészeti központba ezúttal Gombos Andrea, az észt MoKS kulturális szervezet alkotóházába pedig Hajas Katinka szobrászművész utazhat. Mindketten ezereurós ösztöndíjban részesülnek, illetve szállást, műtermet és kiállítási lehetőséget is kapnak. A program a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület szakmai közreműködésével valósul meg.

ÁGOTA® Alapítvány: Családi és közösségi nap

Mintegy nyolcszáz, kiemelten hátrányos helyzetű gyermek és hozzátartozója számára szervezett családi és közösségi napot az ÁGOTA® Alapítvány Szegeden, a Gyík utcai Lila iskola tornacsarnokában. A nevelőszülőknél, illetve lakás- és gyermekotthonokban élő, speciális nevelési szükségletű gyermekek a rendezvényen önbizalom- és személyiségfejlesztő foglalkozásokon, közösségépítő játékokban és vetélkedőkön vettek részt.

A rendezvénnyel, amely az AXA Bank 1,2 millió forintos támogatásával valósult meg, az alapítvány a nevelőszülőtoborzást és a nevelőszülői hivatás népszerűsítését is elő kívánta segíteni.

Idén újra lesz Civilek Éjszakája

Esemény időpontja: 2013. szeptember 28., a jelentkezési határidő: 2013. augusztus 20. Részlet a felhívásból: „Az üzenetünk ugyanaz, mint az elmúlt három évben: megmutatni magunkat az embereknek, hallatni a hangunkat, és megvalósítani egy olyan civil összefogást, amelyhez mind több szervezet csatlakozik. Akik hisznek abban, hogy együtt, közösen sokkal könnyebb és hatékonyabb munkát végezhetünk. Kiváló fórum ez arra, hogy elkezdjünk közösen gondolkozni, feltérképezzük, hogy miben nyújthatunk, miben várhatunk segítséget egymásnak, egymástól, és megmutassuk az utca emberének, hogy miért alakultunk, miben számíthatnak ránk”.

Bővebben: www.civilekejszakaja.hu.

Átadták a DELFIN díjakat

Június végén, a XIV. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetésen adták át a Magyar Telekom által alapított DELFIN díjat (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért). A vállalat ily módon olyan cégeket ismer el, amelyeknek elkötelezettsége kimagasló a fenntartható fejlődés iránt, és e téren példaértékű teljesítményt nyújtanak. A Megvalósult innováció a fenntarthatóság érdekében kategóriában az Interpower Kft.-t díjazták. Az Esélyegyenlőség támogatása, diszkriminációmentesség segítése vállalaton belül és kívül kategóriában a zsűri két díjat ítélt oda, az egyiket a Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézet, a másikat a Job Személyzeti Tanácsadó Kft. kapta. A Fenntarthatósági tudatformálás, oktatás kategória fődíját a Wagner Solar Hungária Kft. nyerte el.

Videós jelnyelvi tolmácsszolgálat

A Vodafone Magyarország Alapítvány és a Hallatlan Alapítvány jóvoltából július eleje óta újabb szolgáltatás könnyíti meg a hallássérültek életét. A videós jelnyelvi tolmácsszolgálat a közintézmények közül elsőként a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézetéből és a Baleseti Központ Fiumei úti épületéből vált térítésmentesen elérhetővé. A kezdeményezés célja, hogy megkönnyítse a hallássérültek számára a közszolgáltatásokkal, orvosi ellátással kapcsolatos ügyek intézését. A mobiltechnológiának köszönhetően a szolgáltatás sürgős esetekben – baleset, tűz, életveszély – is hatékony segítség.

A Hallatlan Alapítvány irodájában webkamera előtt ülő tolmács a nap 24 órájában bárhonnan elérhető okostelefon, táblagép, illetve egy szabadon letölthető videochatprogram segítségével.

Adhat Vonal: 17 újabb szervezet

A NIOK Alapítvány Adhat Vonal szolgáltatása segítségével, a 13600-as adománygyűjtő telefonszám felhívásával immár 73 szervezet tud pénzbeli adományokat fogadni. Az új szervezetek között van többek között Down-szindrómás gyerekeket és felnőtteket segítő egyesület, autista gyermekek oktatásával, kisgyermekek korai fejlesztésével foglalkozó szervezet, értelmi sérültek munkavállalását segítő alapítvány éppúgy, mint gyógyíthatatlan daganatos betegek gondozását, súlyosan sérült gyermekek fejlesztését végző vagy a fogyatékkal élők társadalmi integrációját elősegítő szervezet. Az adományozók hozzájárulhatnak nonprofit közösségi rádió működtetéséhez, segíthetnek a határon túli árvák és nehéz sorsú gyermekek életének szebbé tételében, támogathatják az egyetlen hazai kerekes székes rögbicsapatot, és előmozdíthatják több állatvédelmi program sikerét is.

Bécs: közösségi naperőmű a pályaudvar tetején

Töretlen sikernek örvendenek a közösségi naperőművek Bécsben, amelyek részvényeit tavaly 26 óra alatt kapkodták el, idén pedig csak várólistáról lehet hozzájuk jutni. Az osztrák fővárosban jelenleg négy ilyen erőmű működik – Donaustadtban, Floridsdorfban, Liesingben és Simmeringben –, és 800 háztartást lát el ökoárammal. A következő erőmű a pályaudvar, metrómegálló, bevásárlóközpont és irodaházként is funkcionáló Wien Mitte épületegyüttes tetején kap helyet, és ősztől 160 környékbeli háztartást lát majd el zöldenergiával. A 9000 négyzetméternyi tetőfelületre összesen 1800 FV-panelt helyeznek el. A város célja, hogy 2030-ra a 16,5%-ról 40%-ra növelje a megújuló energia arányát.

Ötezredik táborozóját fogadta a Bátor Tábor

Erre július közepén került sor a daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiájával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány onkológiai kamasz turnusában. A daganatos, hemofíliás és krónikus ízületi gyulladással kezelt gyermekek a hatvani táborban olyan tevékenységeket próbálhatnak ki, amelyekre betegségük miatt máshol nincs lehetőségük. Állandó szakorvosi felügyelet mellett magas kötélpályán mászhatnak, eveznek, íjászkodnak, sportolnak, lovagolnak, kézműveskednek, fotóznak, táncolnak, zenei és színjátszó foglalkozáson vesznek részt. Az élményterápiás programok célja a gyermekek önbizalmának növelése. A 2001-ben létrehozott Bátor Tábor Alapítvány első évben hetven onkológiai, illetve súlyos ízületi problémákkal, cukorbetegséggel és vérzékenységgel küzdő gyereket látott vendégül. Az állandó táborhelyet 2007-ben nyitották meg Hatvanban, ahol azóta évente több turnusban táboroztatják a magyar, illetve lengyel, cseh és szlovák gyerekeket. Az élménytábor idén összesen 850 táborozót vár.

Generali Egészségügyi Szűrőbusz

Ingyenes vércukor-, koleszterin- és testzsírmérésen, valamint szemészeti és bőrgyógyászati vizsgálatokon vehetnek részt a fiatalok a Generali a Biztonságért Alapítvány jóvoltából, amelynek egészségügyi szűrőbusza a nyár folyamán több ifjúsági rendezvényre ellátogat. A busz júliusban ott volt a salgóbányai III. Hegyem Táborban, a debreceni Campus Olimpián és a Váci Vigadalmon, a sor augusztus végén a pécsi Szamárfül Fesztivállal záródik.

Táblagépeket kaptak a WWF Magyarország követei

A Telenor táblagépekkel és széles sávú internet-hozzáféréssel támogatja a WWF Magyarország munkáját a természetvédelmi szervezet kérésére. Az öt Hiperneteléréssel ellátott táblagépet elsősorban az alapítvány munkatársai, a WWF-követek használják a WWF Magyarország tevékenységének bemutatására, valamint az adományozási és virtuális örökbefogadási program népszerűsítésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.